Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Somogy megyei Fidesz: Gyenesei István a rokonaiért tesz-vesz

A Somogy megyei közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője szerint Gyenesei István "továbbra sem Somogyért, hanem rokonaiért és üzletfeleiért tesz-vesz". Ezt Csorba Ottó pénteken közölte az MTI-vel.


Dátum: 2008-11-28 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:46:27.532852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az önkormányzati miniszter nem cáfolta és nem is cáfolhatja, hogy a fiát alkalmazó kastélyhoz vezető aszfaltút megépítésében meglepő aktivitással ügyködött - olvasható a közleményben egy szerdán ismertetett bírósági ítéletről.

Csorba Ottó közölte, a Somogy Megyei Bíróság megállapította, hogy a Gyenesei István fia által fémjelzett kastélyvállalkozáshoz vezető út építésénél meg nem történt munkáért számlázott a kivitelező.

Szerinte a miniszter, aki akkor a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, és a Dél-Dunántúli Regionális Tanács társelnöke volt, azóta kétségbeesetten próbálkozik az igazság elfedésével, hogy a tanács által adott támogatást nem arra költötték, amire azt a tanács odaítélte.

A politikus "továbbra sem Somogyért, hanem rokonaiért és üzletfeleiért tesz-vesz" - fogalmazott Csorba Ottó.

Gelencsér Attila, a Somogy megyei közgyűlés fideszes elnöke szerdán nyert pert elsőfokon, nem jogerősen a Segesd és Kutas közti út ügyében visszaélés miatt indított eljárásban.

Az összekötő út megépítését még ifjabb Gyenesei István kezdeményezte édesapjánál, a közgyűlés akkori elnökénél, jelenlegi önkormányzati miniszternél akkor, amikor az útnál álló Hertelendi Kastélyszálló alkalmazottja volt.

A kivitelezéshez a pályázaton a szükséges összegnél több mint 14 millió forinttal többet nyertek. Később ugyanekkora összegű pótmunkát rendeltek el, de az ítélet szerint egyáltalán nem készült el a munka, ezért a pénzt nem lett volna szabad kifizetni.

Kapcsolódó elemek