Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

11 év szabadságvesztés al-Kaida-tagoknak

Egy brit bíróság kedden bűnösnek találta, és egyenként 11 évi szabadságvesztésre ítélte az al-Kaida terrorszervezet két feltételezett tagját. A leicesteri bíróság bizonyítottnak látta, hogy a 2001 szeptemberében letartóztatott két algériai pénzzel és új tagok toborzásával segítette az Oszama bin Laden vezette terrorhálózatot. A vádirat szerint bankkártyacsalás révén több ezer fontot "gyűjtöttek" az al-Kaidának, emellett segítettek katonai felszerelések gyártásában, illetve hamis úti okmányok előállításában.


Dátum: 2003-04-01 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:30.546461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kapcsolódó elemek