Demokrácia és szélsőségek
Demokrácia és szélsőségek - szabadelvűség és konzervativizmus. A kérdés elsősorban politikai, legalábbis erőteljesen dominálja a mai magyar közéleti diskurzust. A problémakör azonban ennél jóval komplexebb, tágabb dimenzióban is vizsgálható, és e kérdések valamennyi társadalmi csoportot és korosztályt véleményalkotásra késztetnek. Ugyanakkor e vélemények különbözősége ellenére mégis találhatunk olyan pontokat, amelyek egységes álláspont kialakítására adnak lehetőséget.
Dátum: 2008-11-30 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125042
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:46:34.745405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Ifjúsági Tagozata, mint a legnagyobb ellenzéki párt ifjúsági szervezete az elmúlt években a szélsőségekkel kapcsolatosan, valamint a demokratikus jogállam értékeinek védelmében következetes politikát folytatott. A konstruktív vita, az álláspontok ütköztetéséből fakadó véleménycsere elősegítése érdekében az Ifjúsági Tagozat e témakörben a közélet világának különböző területeiről érkező előadók között szervezett konferenciát, ahol egy asztalnál ült Hegedűs Zsuzsa szociológus, Péterfalvi Attila volt adatvédelmi biztos, Schiffer András ügyvéd, Bodoky Tamás újságíró, az Index főmunkatársa.
Hegedűs Zsuzsa előadásában arra mutatott rá, hogy a szélsőségekkel kapcsolatos állandó viták a kormány politikai napirend tematizálására irányuló kísérletének a sikerét jelentik. A szélsőségek erősödése azonban valós társadalmi probléma és éppen annak a gazdasági és szociális válságnak a következménye, melyért a felelősség a jelenlegi kormánypárt(ok)at terheli, és melyet az MSZP és az SZDSZ a szélsőségek kérdésének folyamatos felemlegetésével elfedni igyekszik.
Péterfalvi Attila a szélsőségekkel szembeni fellépéssel kapcsolatosan rendelkezésre álló jogszabályi hátteret ismertette. Rámutatott, hogy Magyarországon a személyes adatok védelme, és a közérdekű adatok nyilvánossága közötti törékeny egyensúly megőrzése sok esetben okoz gondot a jogalkalmazásban. Gyakorlati kérdés a közhatalmat gyakorló rendőrök, vagy éppen a demonstrációkon résztvevő tüntetők képmásának nyilvánosságra hozatalával szembeni ombudsmani állásfoglalás, mely a jelenlegi jogi szabályozás alapján indokolt. Egyértelművé tette azt is, hogy egy társadalom rendjének fenntartásához a jogi szabályok mellett elengedhetetlen morális kritériumok érvényesülése is.
Schiffer András arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendszerváltozáskor megalkotott jogszabályi környezet megfelelő és 2002-ig a gyakorlati alkalmazás során sem merültek fel nehézségek, és azóta sem a jogszabályokkal van baj, csupán be kellene tartani azokat. Az előadó egyértelművé tette, hogy az alapvető szabadságjogok lábbal tiprása 2002 után vált kormányzati gyakorlattá, valamint kiállt a vélemény-nyilvánítás és a gyülekezés alkotmányos alapjogának jelenlegi, értéksemleges szabályozása mellett, mely szerint tüntetni mindenkinek joga van.
Bodoky Tamás is a szabadságjogokat előnyben részesítő szabályozás mellett érvelt, külön kiemelve az internet jelentőségét a szélsőségek egymás közti kapcsolattartásában. Tapasztalata szerint a tiltás a szélsőségek honlapok számára csak ingyenreklámot jelent. Az előadó, mint a 2006. szeptemberi és októberi rendőri brutalitást dokumentáló Túlkapások című könyv szerzője kiemelten szólt azokról a durva emberi jogi sérelmekről és szándékosnak tűnő rendőrszakmai hibákról, melyekkel tényfeltáró munkája során találkozott.
Az előadásokat az előadók közötti kerekasztal-beszélgetés zárta.