Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezik

Az embereknek joguk van tudni, hogy a városvezetők mire költik el a közpénzeket. Joggal várják el, hogy a döntéshozók takarékosan, körültekintően, és főleg törvényesen bánjanak a közpénzekkel - jelentette ki a VII. kerületi önkormányzat épülete előtti sajtótájékoztatóján a Fidesz erzsébetvárosi frakciójának vezetője.


Dátum: 2008-11-30 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125044
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:46:35.468618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztázni kell a kerület szocialista polgármesterének politikai felelősségét is, hiszen az önkormányzat működési rendje alapján nehezen képzelhető el, hogy a döntések végrehajtásáért felelős polgármester ne tudott volna a nyilvánosságra került ügyekről - közölte sajtótájékoztatóján Vattamány Zsolt.

A frakcióvezető hozzátette: a polgármester korábban mindig kiállt a Fidesz által megkérdőjelezett, a mostani üggyel kapcsolatos előterjesztések mellett.

Az erzsébetvárosi ingatlanügy kivizsgálására ezért vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Fidesz VII. kerületi önkormányzati frakciója - jelentette be Vattamány Zsolt.

A frakcióvezető a sajtótájékoztató végeztével összeállítást adott át a sajtó képviselőinek, mely bizonyítja: a Fidesz képviselőcsoportja két éve folyamatosan kifogásolja a városvezetés vagyonértékesítési gyakorlatát, átlátható és körültekintő vagyongazdálkodást szorgalmazva.

A Fidesz választókerületi elnöke kijelentette, jogos az erzsébetvárosi polgárok felháborodása: hiszen míg az önkormányzatnál milliárdok repkednek, addig egyre több városlakó kerül egyre kilátástalanabb helyzetbe. Hozzátette: A Fidesz sürgeti az ügy mihamarabbi kivizsgálását, a fellősség megállapítását.

Kapcsolódó elemek