Szájer József az EU-ról Tatabányán
Szájer József szavai szerint Magyarország nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy kimaradjon az Európai Unióból. Az Országgyűlés alelnöke, az Európai Konvent tagja erről kedden Tatabányán, egy lakossági fórumot megelőzően beszélt újságíróknak. A fideszes politikus jelezte, azokban az országokban volt leginkább sikeres a csatlakozás, ahol az emberek, a társadalmi csoportok felkészültek rá.
Dátum: 2003-04-01 20:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8884
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:31.873403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint hozzátette, ezért örül annak, hogy az elmúlt időszakban jelentősen nőtt az érdeklődés az országban a csatlakozás iránt, ami abban mutatkozik meg, hogy a különféle fórumok részvevői konkrét válaszokat várnak kérdéseikre, illetve aggályaikra. Szájer József szólt arról is, hogy e tudatformáló folyamatban aktívan rész vett, illetve vesz a Fidesz. Fontosnak nevezte, hogy a kormány megígérte: programokat dolgoz ki azoknak a rétegeknek, amelyeket a csatlakozás várhatóan leginkább megterhel. Ezek közé sorolta a mezőgazdaságból élőket, a kis- és középvállalkozókat, valamint a nyugdíjasokat. Kitért arra: mivel a nyugdíjasok közül sokan aggódnak az esetleges áremelkedések miatt, olyan javaslatot terjesztettek elő, hogy legyen egyszeri nyugdíjemelés a csatlakozás kapcsán. Kérdésre válaszolva az Országgyűlés alelnöke elismerte, hogy nem mindig könnyű megjósolni, hogy egy-egy, a csatlakozással kapcsolatos döntésnek milyen hatása, következménye lesz. Példaként a szennyvízcsatorna-hálózatban meglévő nagymértékű lemaradást hozta fel azzal, hogy erre az elkövetkező időszakban sokat kell költeni. Mint hozzáfűzte, ez előrelépést hoz majd a környezetvédelemben, munkát ad sok kis- és középvállalkozásnak, de esetleg később az is kiderülhet, hogy ennek a pénznek fontosabb helye lett volna, illetve lenne például az egészségügyben.
MTI - fidesz.hu