Az MSZP a valóságban
Dátum: 2008-12-01 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125123
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:47:01.057372, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Részletek a Magyar Hírlap december 1-i számában megjelent, két volt debreceni szocialista politikussal, Sarkadi Zsolttal és Bánfalvi Győzővel készült interjúból, melyből meglepő dolgok derülnek ki az MSZP működéséről:
"Most olyan politikai vezetés kell, amely mögött létezik társadalmi támogatottság. Úgy tűnik, a jelenlegiben össztársadalmi szinten ingott meg a bizalom. Így képtelenség legitim döntéseket hozni, további megszorításokat elfogadtatni. Azt pedig végképp nem értem, hogy társadalmi támogatottság híján miként lehet új reformot hirdetni." (Bánfalvi Győző)
"Az MSZP egy "koncentrátum" lett. Társadalmi támogatottsága elfogyott, az emberek elpártoltak tőle, a tagok pedig "elszivárogtak". Akik bennmaradtak, azoknak mindez nem számít, mert jól megélnek belőle." (Bánfalvi Győző)
"Elég nagy pofátlanság azt hirdetni, mennyire szeretem a nyugdíjasokat, majd a válságban első lépésben megnyirbálni szerzett jogaikat." (Sarkadi Zsolt)
Tehát az MSZP felső vezetőiről olyan "dossziék" léteznek, amelyek tartalma miatt nem válthatják le Gyurcsányt... (az interjút készítő újságíró kérdése)
"Voltak ilyen utalások..."(Sarkadi Zsolt)
Nem is számítottak arra, hogy kizárják önöket? (az interjút készítő újságíró kérdése)
"Nem számítottam rá. Még az országos etikai bizottság döntésére várva is abban reménykedtem, hogy lehet értelmes kommunikációt folytatni. Ehelyett érdemi tárgyalás és személyes meghallgatás nélkül zártak ki." (Bánfalvi Győző)
"Pofátlanság a Robin Hood-adó is. Úgy tüntetik fel magukat, mint politikai hősöket, akik az extraprofitot megadóztatják. Miről is beszélünk? Arról, hogy parlamenti, önkormányzati döntéshozóként megengedem a szolgáltatónak az extraprofitot, abból visszakérek valamennyi pénzt, amit nagylelkűen kiosztok azok között, akiket amúgy megsarcolok az energiacégek által. Ez nem baloldali gondolkodás." (Sarkadi Zsolt)