Slota állapota
Dátum: 2008-12-02 00:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125152
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:47:10.450742, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Budapest számára érzékeny faladatot jelent a kapcsolattartás a Szlovákiában, Romániában és Szerbiában élő magyar kisebbséggel. Ján Slota, a pozsonyi koalíciós kormány nacionalista pártjának elnöke pedig rendre sértő és szélsőséges kijelentésekkel lép a nyilvánosság elé. Az EU-államok - köztük Németország - némán tűrik e fejleményeket. Vajon miért?
- Sajnos a Nyugat keveset tud a Duna-térség államairól és Ján Slotáról. Jómagam a közelmúltban jártam Szlovákiában, és arra a véleményre jutottam, hogy Slota kimondott nacionalista demagóg, akire ráillik Habsburg Otto kijelentése, mely szerint ez a fajta nacionalizmus nem más, mint elmezavar, amely végül saját népének árt. Szerintem nem Slota személye jelenti a valós problémát, hiszen minden társadalomban találhatunk őrülteket, hanem az a tény, hogy a politikus nemzetközileg felértékelődött, miután koalícióra lépett a Szocialista Internacionáléhoz tartozó miniszterelnökkel, Robert Ficoval. Nem értem, hogy e szervezeten belül a magyar szocialisták miért nem tesznek meg mindent, hogy észhez térítsék Ficot.