Ukrajna üdvözli a kárpátaljai magyarok támogatását
Kárpátalján nincs és nem lesz semmilyen akadálya a magyarországi státustörvény végrehajtásának, mivel az ukrajnai megye vezetése üdvözöl minden olyan kezdeményezést, amely a kárpátaljai magyarok támogatására irányul - hangsúlyozta Kárpátalja kormányzója.
Dátum: 2002-03-05 17:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=612
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:49.633694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hennagyij Moszkal a kárpátaljai látogatáson tartózkodó Németh Zsolt külügyminisztériumi politikai államtitkárral folytatott kedden megbeszélést Ungváron.
A kormányzó azt is kifejtette: ő maga biztatja magyar nemzetiségű beosztottjait, hogy igényeljék a magyarigazolványt.
A tárgyalást követő sajtókonferencián Németh Zsolt nagyra értékelte, hogy körvonalazódik a kompromisszum az ukrán féllel a vereckei honfoglalási emlékmű felépítése ügyében. A kárpátaljai megyei vezetés szaktörténészekkel vizsgáltatta meg az emlékmű építését ellenző ukrán nacionalisták kifogását, amely szerint 1939-ben a bevonuló magyar csapatok elfogott ukrán szicsgárdistákat végeztek volna ki a Vereckei-hágón. Mivel az ukrán tudós szakemberek semmilyen nyomát nem találták az állítólagos magyar atrocitásoknak, a kárpátaljai vezetés készen áll arra, hogy kompromisszumos megoldást ajánljon a torzóban maradt honfoglalási emlékmű kérdésének megnyugtató rendezésére - fűzte hozzá Németh.
Moszkal a megbeszélésen elmondta, hogy a torzó vereckei emlékmű a magyar turisták zarándokhelyévé vált, ezért a kárpátaljai vezetés üdvözölné, ha magyarországi vállalkozók is bekapcsolódnának a környék rendezésébe szálloda, étterem építésével.
Németh megelégedését fejezte ki, hogy a kárpátaljai vezetés minden tőle telhetőt megtesz a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház zökkenőmentes állami finanszírozásának biztosítása, az egyedülálló magyar történelmi okmányokat őrző, katasztrofális állagú beregszászi levéltár épületgondjának orvoslása érdekében és keresi a megoldást, miként ellentételezhetné a kárpátaljai magyar oktatási és művelődési intézmények felújításának formájában a beregszászi kórház építése során felhalmozódott egymillió dolláros ukrán államadósság fele részének a magyar kormány általi elengedését.
A külügyi államtitkár Ungváron részt vett a Széchenyi Alapítvány kuratóriumának ülésén. A tanácskozás után Németh méltatta az alapítvány tevékenységét, azt, hogy az Új Kézfogás Közalapítvány támogatásával 15 ezer kárpátaljai magyar gazda földprivatizációs illetékét finanszírozta 80 millió forint értékben, illetve 120 millió forint összegben juttatott az elmúlt hetekben 10 ezer gazdának vetőmagot és műtrágyát.
Németh Zsolt késő délután Nagydobronyban Horkay László református püspökkel találkozott, meglátogatta a helyi református gyermekotthont és lakossági fórumon vett részt. A külügyi államtitkár szerdán Ungváron részt vesz a tavaly márciusi árvíz áldozatainak emlékére tartandó rendezvényen, amelyen Leonyid Kucsma államfő elnököl. Ezt követően Németh Viskre látogat, ahol ünnepélyesen átadja a Britannica Hungarica enciklopédiát a helyi Kölcsey Ferenc Középiskolának, majd hazautazása előtt Munkácson találkozik Majnek Antal római katolikus püspökkel.