A kormány kizárólag megszorításokkal reagál a válságra
Az Országgyűlés kedden újra megnyitotta a 2009-es költségvetés részletes vitáját, amelyet két részletben folytatnak le a képviselők.
Dátum: 2008-12-02 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:47:24.819501, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A frakciók délelőtt ötórás időkeretben, televíziós közvetítés mellett vitatkoznak a büdzséről, majd az esti órákban időkeret és televíziós közvetítés nélkül folytatják. A költségvetési fő számok elfogadása után a keddi vitában már csak fejezeteken belüli átcsoportosításokra lehet javaslatot tenni.
Varga Mihály (Fidesz) felszólalásában hangsúlyozta: a kormány kizárólag megszorító intézkedésekkel reagál a válságra, a Fidesz ezért nem tudta támogatni a költségvetési fő számok elfogadását.
Az ellenzéki képviselő szerint a kormány előző napokban tett bejelentései ellenére továbbra is hiányoznak a vállalkozásokat segítő, munkahelymegőrzést ösztönző hatékony programok. Megjegyezte: ezekre a célokra a jövő évi költségvetés tervezete nem tartalmaz forrásokat, sőt abban 70 milliárd forint a közszféra alkalmazottainak elbocsátására és végkielégítésekre van elkülönítve. A kormányzati reagálás elmaradása miatt 2009-ben "lavinaszerűen" növekedhet az elbocsátások száma - fűzte hozzá.
Az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere kifogásolta, hogy a hétfőn elfogadott adótörvényekben sincs "az európai gyakorlathoz hasonló" adócsökkentési elem. Varga Mihály irreálisan magasnak nevezte a Magyar Nemzeti Bank 11 százalékos alapkamatát, ezért egy minél hamarabbi kamatcsökkentési politikát sürgetett, ami szerinte javítaná a vállalkozások hitelhez jutásának lehetőségeit.
A jövő évi költségvetés indokolatlanul magas terhet jelent az országnak - összegezte felszólalását a fideszes politikus.
Varga Mihály Keller László pénzügyi államtitkár felszólalására reagálva kiemelte: az elmúlt időszakban 10 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, aminek megállítására nem tett semmit a kormány. Hozzátette: a költségvetés 500 milliárd forintot von el az oktatástól, az egészségügytől, az önkormányzatoktól, valamint a bérekből és nyugdíjakból.