Ismét Magyarországon koncertezik John Mayall
John Mayall, a brit blues legendás zenésze és együttese, a Bluesbreakers ismét Magyarországon koncertezik: április 7-i fellépésük immár hetedik a sorban, ezúttal a budapesti Petőfi Csarnokban szerepelnek.
Dátum: 2003-04-02 08:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:33.724249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
John Mayall az idén tölti be hetvenedik életévét. Állandóan változó összetételű együttesét négy évtizede hozta létre.
Ő maga is sok hangszeren játszik: a koncerteken leggyakrabban billentyűs hangszereket szólaltat meg vagy gitározik, emellett énekel.
Az elmúlt évtizedekben zenekarában játszott Eric Clapton, Peter Green és Mick Taylor gitáros, John McVie és Jack Bruce basszusgitáros, Aynsley Dunbar, Mick Fleetwood és Jon Hiseman dobos, Dick Heckstall-Smith szaxofonos. Neveltjei hozták létre a Cream, a Fleetwood Mac, a Colosseum és több más kitűnő együttest.
A Bluesbreakers első időszaka 1969-ig tartott, majd John Mayall 1982-ben újjászervezte együttesét. Amíg zenekara szünetelt, ő szólóban vagy más formációkban zenélt.
John Mayall a közelmúltig - a válogatásokkal együtt - mintegy negyven lemezt jelentetett meg. Első albumát 1965-ben, a legutóbbi új lemezét, a Storiest tavaly nyáron adták ki. Az idén két lemeze jelent meg korábbi anyaggal.
Jelenlegi együttesében rajta kívül minden zenész amerikai, valamennyien a legjobb blues- és rockzenészekkel játszottak korábban. Buddy Whittington gitározik, Joe Yuele dobol, Hank van Sickle basszusgitározik, Tom Canning billentyűs hangszereken játszik.
Mayall velük lépett fel legutóbbi budapesti koncertjén, 2001 nyarán. Ők a közreműködői a Stories című albumnak.
John Mayall először 1985-ben szerepelt Magyarországon, majd 1987-ben, 1993-ban, 1997-ben és 1999-ben koncertezett Budapesten és néhány vidéki nagyvárosban.
MTI - fidesz.hu