Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista jogtiprás Pécsett - győzött az igazság!

A Fidesz örömmel üdvözli a Baranya Megyei Bíróság jogerős ítéletét - olvasható Révész Mária és Páva Zsolt közleményében. A közleményt szó szerint közöljük.


Dátum: 2008-12-02 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:47:33.216503, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz örömmel üdvözli a Baranya Megyei Bíróság jogerős ítéletét, amely szerint az MSZP-s városvezetés által 324 millió forint közpénzből készíttetett, majd titkosított EKF hatástanulmányokat nyilvánosságra lehet (és kell) hozni, miután közérdekű adatokról van szó.

Elismerésünket fejezzük ki a Táraság a Közérdekű Adatokért (TAKA) civil szervezetnek, amely jogerősen megnyerte ma a pert az önkormányzattal szemben. Elsőként a Fidesz kezdeményezte a hatástanulmány nyilvánosságra hozatalát, de ezt a szocialista városvezetés elutasította, sőt komoly jogi szankciókkal fenyegették meg frakciónkat. Most, hogy jogerős bírósági ítélet született, frakciónk nyilvánosságra hozza a 3000 oldalas tanulmányt.

Révész Mária, a Fidesz pécsi elnöke

Páva Zsolt, a Fidesz pécsi frakcióvezetője

Kapcsolódó elemek