Az egészségügyi kamarákkal tárgyalt a Fidesz és a KDNP
A mai napon a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselői megbeszélést folytattak az egészségügyi kamarák vezetőivel - áll Horváth Zsolt közvéleményében.
Dátum: 2008-12-02 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125245
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:47:40.529784, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A találkozó résztvevői megállapították, hogy a brutális megszorítások miatt az egészségügy jelenlegi helyzete már a betegellátást is súlyosan veszélyezteti - húzta alá a politikus.
A szakpolitikusok és a kamarák vezetői egyetértettek abban, hogy a legfontosabb cél a magyar egészségügybe vetett hit visszaadása, valamint az ágazatban dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülése.
Megegyezés született arról is, hogy e célok elérése érdekében a Fidesz-KDNP és az egészségügyi kamarák képviselői a továbbiakban rendszeres megbeszéléseket folytatnak - tájékoztatott Horváth Zsolt.