Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eltűnt kultúra nyomában - lengyel-jiddis filmek az Örökmozgóban

Az Eltűnt kultúra nyomán címmel - a varsói gettófelkelés 60. évfordulója alkalmából - lengyel-jiddis játék- és dokumentumfilmeket tűznek műsorra a csütörtökön kezdődő hatnapos vetítéssorozaton Budapesten, az Örökmozgó Filmmúzeumban.


Dátum: 2003-04-02 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8893
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:34.633208, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzeti Filmarchívum a sorozatot ismertető tájékoztatóban utal arra, hogy az Egyesült Államok után a legtöbb jiddis filmet Lengyelországban gyártották.

Az ajánlóban idézik a világhírű lengyel újságíró, publicista sorait: "Ha a zsidó nép történelmét csak a holokauszton keresztül szemléljük, ezzel paradox módon leszűkítjük. Ez ugyanis a zsidókat csupán mint a történelem áldozatait láttatja, miközben a zsidóság kultúrateremtő nép volt. Lengyelországban nagyon fontos filozófiai és irodalmi viták folytak. A lengyel zsidóság által létrehozott kultúra hatással volt a szomszédos társadalmak kultúrájára, iparára és gazdaságára is."

A program szerint a nyitó napon a Purimjátékok, majd a Hontalanság című filmet vetítik. Az utóbbi 1938 végén készült, s az utolsó jiddis film, amelyet még 1939-ben bemutathattak.

Helyet kapott a programban az Eskü, a Jidl, a hegedűs című zenés film, illetve a Levél anyámhoz, amely a XIX-XX. század fordulóján játszódik.

Az érdeklődők láthatják a lengyel-jiddis filmek közül a legsikeresebbnek bizonyult alkotást, az 1938-ban készült Dybukot. Rendezője, Michal Waszynski Moszkvában, Sztanyiszlavszkijnál tanult.

A Dybuk a hászid hagyomány, a kabbala világának elemeivel átszőtt szerelmi történet, amely számos színpadi darab megírásához szolgált ösztönzésül az elmúlt évtizedekben.

1934 és 1945 közötti archív dokumentumokat tartalmaz a Lengyelországi zsidók című dokumentumfilm.

Április 8-án vetítik A varsói gettó felkelésének krónikája Marek Edelman szemével című, 1993-ban forgatott dokumentumfilmet.

Marek Edelman az 1943. április 19-én kirobbant gettólázadás egyik vezetője volt, azon kevés túlélők egyike, akinek a csatornán át sikerült néhány társával együtt kijutni a gettóból.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek