Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb botrány a metróépítésnél

Hulladékliftet akar építeni a ferencvárosi önkormányzat a Budapesti Corvinus Egyetem és a Nagyvásárcsarnok közé, de sem a diákok, sem az oktatási intézmény tanárai nem kérnek belőle. Ezért tüntetést szerveztek mára a már meglévő munkagödörhöz, hogy nyomatékot adjanak a metróberuházáshoz kapcsolódó újabb utólagos építkezés elleni tiltakozásuknak.


Dátum: 2008-12-03 08:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:47:48.252217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sem az egyetemet és a diákokat, sem a lakosságot nem tájékoztatták idejében a kényszerűségből megépítendő hulladékliftről - állítja a mai demonstrációt másodmagával és a hallgatói önkormányzat támogatásával szervező Illés Szabolcs. A Budapesti Corvinus Egyetem elsőéves hallgatója szerint reálisnak tűnik, hogy a Fővám téri épület és a Sóház közötti munkagödörnél tüntető diákok és tanárok száma elérheti akár az ötszázat is.

Illés Zoltán, a szervező édesapja, a Fidesz környezetvédelmi szakpolitikusa még a tervezés idején, parlamenti környezetvédelmi bizottsági elnökként figyelmeztette Demszky Gábort a 4-es metróberuházás környezeti veszélyeire, s hogy a nyomvonal legzűrösebb szakaszának a Gellért tér és a Fővám tér környéke számít. Ez mára be is igazolódott.

A Kálvin téren a református templom majdnem összeomlott, a Műszaki Egyetem épülete is folyamatosan süllyed. Mindkét helyszínen hatalmas költségű pótlólagos beruházásokra van szükség a károk elhárítására. A Fővám téren a metróállomás elhelyezkedésével van baj, emiatt méregdrága speciális szigetelést kell alkalmazni a hévízforrások közelsége és a vízbetörések miatt. Itt a 2-es villamos nyomvonalát is meg kell változtatni, ami keresztezi majd azt az alagutat, amelyen keresztül eddig a rakpart és a vásárcsarnok között az áru- és hulladékszállítás lebonyolódott. A jelek szerint a metróállomás építésekor, mint annyi mást, ezt a szempontot sem vették figyelembe.

"Az egyetemi ifjúság szeretné elérni, hogy vagy tartsák meg az eddigi hulladékszállító alagutat, s ezzel együtt a 2-es villamos is eredeti nyomvonalán járjon, vagy találjanak alternatív helyszínt, s építsenek új alagutat a rakpart és a Vásárcsarnok közé" - sorolja az érveket a főszervező. Mint mondta, harmadik lehetőségként fel lehetne áldozni erre akár azt az önkormányzati területet is, amelyet nemrégiben szállodaépítés céljából értékesítettek.

Állítólag az alig két héttel ezelőtti - egyébként az időközi parlamenti választásokkal összefüggő - lakossági fórumon hangzottak el először a nyilvánosság előtt a kerület tervei a hulladékszállító alagút megszüntetéséről. Egyeztetésre azonban ekkor sem került sor, kész tényként beszéltek a környezetvédelmi beruházásról.

Az egyetemet sem tájékoztatták idejében: az idén februárban kapták az első értesítést a tervekről, és még véget sem értek a nyár közepén kezdődött egyeztetések, amikor szeptemberben váratlanul megindult a beruházás.

Illés Zoltán környezetvédelmi szakpolitikus azt mondta: "Elképesztő, hogy az önkormányzat az egyetem hozzájárulása nélkül adott ki építési engedélyt a beruházáshoz az épület tőszomszédságában." Emlékeztetett rá, hogy Magyarország nemcsak ratifikálta, hanem törvénybe is foglalta az aarhusi egyezményt. Az egyik legsarkalatosabb nemzetközi környezetvédelmi egyezmény az információhoz jutás jogáról és kötelességéről intézkedik, amit most megsértett a IX. kerület, hiszen nem vonta be a döntéshozatalba az érintett felsőoktatási intézményt.

Illés szerint persze a néhány kidobott százmillió forint aprópénz az elfuserált 4-es metró beruházásában. Budapest tömegközlekedése az 1980-as évek végén a közlekedők 82-84 százalékát szolgálta ki, ma az arány mindössze 62-65 százalék. A 4-es metró tervezett beruházási összege 520-550 milliárd forint körül lesz, miközben a tervezéskor még csak 200-250 milliárdról beszéltek a döntéshozók. Ha megépül az új metróvonal, a Budapesten közlekedni vágyók csupán 11 százalékát fogja kiszolgálni - noha ezt a közlekedési igényt 60-80 milliárd forintból ki lehetne elégíteni a felszíni közlekedés fejlesztésével.

A ferencvárosi jegyző hivatalánál érdeklődve azt az információt kaptuk: ők nem is hallottak a problémáról.

Kapcsolódó elemek