Sok milliárd forintos befektetés Veszprémben
Arab befektetői csoport 300 ágyas luxusszálloda és élményfürdő építését tervezi Veszprémben - közölte a város polgármestere.
Dátum: 2008-12-03 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125284
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:47:53.109949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Debreczenyi János szerint a beruházás konkrét összege még nem tudható, de - mint mondta - sok milliárd forintos fejlesztésről van szó.
A politikus egyelőre arról sem számolt be, hogy a felkínált lehetséges helyszínek közül melyiket választották a Szaud-Arábiából és Dubaiból érkezett üzletemberek.
A polgármester annyit mondott, hogy a befektetők már jogi és tervezői irodát is választottak, és 2-2,5 éven belül fel akarják felépíteni a luxushotelt és az élményfürdőt.