Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A javaslat egy alkalmatlan kormány alkalmatlan intézkedése

Bezár két kiskaput, és kinyit négy újat a törvény, ezt így nem lehet megszavazni - jelentette ki Czomba Sándor a szociális ellátásról szóló törvény módosításával kapcsolatban.


Dátum: 2008-12-03 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:47:57.711124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A javaslat egy alkalmatlan kormány alkalmatlan intézkedése (Czomba Sándor)

Czomba Sándor felidézte: múlt heti sajtótájékoztatóján - a szociális ellátásról szóló törvény módosításának általános vitájának kezdetekor - azt ígérte, hogy a Fidesz több módosító indítványt is be fog adni, mert - mint mondta - az a törvény, amelyet a kormány eredetileg előterjesztett, nem alkalmas annak a problémának a kezelésére, amire hivatott lenne.

A kormányzati kommunikációból azt halljuk, hogy immáron 1,5 esztendeje próbálnak ezzel a törvénnyel érdemben valamit kezdeni - mondta el a képviselő, megjegyezve: ha 1,5 év alatt ezt sikerült az asztalra letenni, akkor ez nagyon nagy szegénységi bizonyítvány, szakmai oldalról is.

Közel száz módosító indítvány érkezett be a törvényhez - számolt be a képviselő, hozzátéve: ez azt jelenti, hogy itt az alaptörvénnyel valami nagyon nagy baj van. Megjegyezte azt is, hogy a módosítók jelentős részét, közel kétharmadát szocialista és szabad demokrata képviselők nyújtották be. Mint mondta, most nyomon lehetett követni a következetességet a kormányoldalról abból a szempontból, hogy a saját szocialista képviselőtársaik módosító indítványainak jelentős részét is leszavazták. Ez egy nagyon fontos üzenet - jegyezte meg.

Az eredeti cél, a törvénytervezet szerint minél hamarabb munkába kellene állítani - ráadásul az elsődleges munkaerőpiacon - az embereket - mondta el a képviselő. Kiváló gondolat, ezzel most sincs gondunk - jegyezte meg.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a rendelkezésre állási támogatás és a közfoglalkoztatásban részt vevő közötti, a 43 ezer és a 28,5 ezer forint közötti bér az eredeti törvénytervezet szerint nem minősül jövedelemnek, azért, hogy egyéb szociális ellátásra jogosult legyen az illető. Hozzátette: a Fidesz arra hívta fel a figyelmet, hogy ez éppen visszafogja az elsődleges munkaerőpiacon való részvételt, tudniillik ha valaki elhelyezkedik vállalkozói szférában, minden egyes forint jövedelemnek számít. Innentől kezdve gyakorlatilag nem ösztönöz - mutatott rá.

Start, Start Extra programról szólva elmondta: azért nem megy a Start program, mert olyan feltételrendszer van mögé téve, amivel gyakorlatilag nem érdemes igénybe venni.

Szólt arról is, hogy ha segéllyel annyit lehet keresni, mint munkával, akkor semmi nem fog ösztönözni a munkavállalásra. A mostani szociális ellátórendszernek ez a baja - mondta el. Gyakorlatilag marad a szociális segélyes ellátórendszer a tervezet szerint az egészségkárosodottak, 55 év felettiek, három gyermeket egyedül nevelők és az önkormányzati rendeletben meghatározottak számára - számolt be Czomba Sándor, hangsúlyozva: erre a csoportra ugyanúgy érvényesek azok az anomáliák, amelyek most megvannak. Magyarul többet lehet majd keresni ebben a csoportban segéllyel, mint munkával - mutatott rá.

Kiemelte, a Fidesz azt javasolta, hogy csak az egészségkárosodottak maradjanak a rendszeres szociális segélyes kategóriában. Ráadásul - tette hozzá - nem a helyén kezeik a problémát, mert ha a három vagy több gyerekről van szó, akkor azt a családi pótlék rendszerében kell kezelni.

Önkormányzati rendeletben akarják meghatározni a különböző feladatokat - folytatta, hozzátéve: óriási feszültségeket fog okozni két település között. Egyik szigorúbb, másik enyhébb rendeletet hoz. Ezt a problémát sem oldja meg - mutatott rá.

"Bezár két kiskaput, és kinyit négy újat gyakorlatilag a törvény, ezt így nem lehet megszavazni" - jelentette ki.

Szólt arról is, hogy az önkormányzatokra óriási teher zúdul. Hozzátette: módosító indítványokkal próbálták meg javítani a helyzetüket. Elmondta, javasolták, hogy a közfoglalkoztatottaknak ne csak a bérét biztosítsák az önkormányzatoknak, hanem az eszközöket is.

Szólt arról a javaslatról is, amely szerint azok, akik nem képesek saját portájukat rendben tartani, nem kapnának segélyt. Nem hiteles, aki azt állítja, hogy nincs miből megélnie és közben ennyire sem hajlandó a közösség érdekében - jegyezte meg. Azt is javasolták - folytatta -, hogy vonják meg attól a szociális segélyt, aki tanköteles korú gyerekét nem járatja iskolába.

Mint fogalmazott, ez a javaslat, ami előttünk van - a módosítókkal együtt is -, egy alkalmatlan kormány alkalmatlan intézkedése, egy igen súlyos problémára. Sajnos azt látjuk, hogy gyakorlatilag a kormány, azon kívül, hogy felismeri esetleg a problémát, az oda vezető utat azt rendre elhibázza. Erre ékes példa ez a törvénymódosítás is - szögezte le.

"Megpróbáltuk, beadtuk a módosítóinkat" - mondta, megjegyezve: a harmincból hármat fogadtak el. Hozzátette: olyanokat, amelyek enyhébb változtatásokat eredményeznek.

Hozzátette: amennyiben a törvény így marad, gyakorlatilag nem segít a rendszeren, hanem nagyobb káoszt okoz, ezért a Fidesz nem fogja támogatni a törvény hatályba lépését.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2278, 'source_type': 'media', 'source_id': 2211, 'target_type': 'article', 'target_id': 85478, 'relation_type': 'describes'}