Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A védelem joga mindenkit megillet"

Fidesz javaslata szerint hárommilliárd forintos átcsoportosítással rendőrőrs programot kell beindítani és pótolni kell a hiányzó közel 800 főnyi körzeti megbízottat, hogy vidéken erősödjön a rend és az emberek biztonságérzete.


Dátum: 2008-12-03 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:47:59.681831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elmúlt hetek eseményei jól mutatták, hogy nagy hiba volt a rendőrség leépítése - fogalmazott Kontrát Károly szerda délelőtti sajtótájékoztatóján. Szerinte a rendőrség leépítését az emberek sínylik meg, pedig a védelem joga mindenkit megillet.

Kontrát a Fidesz rendészeti javaslatát ismertetve elmondta: hárommilliárd forintos átcsoportosítással rendőrőrs programot kell beindítani, és pótolni kell a hiányzó közel 800 főnyi körzeti megbízottat, hogy vidéken erősödjön a rend és az emberek biztonságérzete. Fontos mindez ahhoz - tette hozzá, hogy a vidékiek nagyobb biztonságban legyenek, és érezzék is ezt. A fideszes politikus - a jelenlegi helyzetet elemezve - rámutatott a körzeti megbízotti rendszer hiányosságaira is. Jelenleg - fogalmazott - 3200 státuszból 818 nincs betöltve, továbbá a rendőrség állományából közel 3000 rendőr hiányzik. Kiemelte, hogy a 13. havi fizetés megvonásával, csak tovább fog romlani a helyzet és ismét azt látjuk majd, hogy a rendőrök nem a bűnfelderítésre koncentrálnak, hanem megélhetés biztosítására.

Ezért sem érti - mint mondta -, hogy a bizottság SzDSz-es és MSZP-s tagjai miért nem támogatják a javaslatot. Véleménye szerint valószínűleg presztízsből nem álltak, az általuk is jónak tartott javaslat mellé. A Fidesz véleménye - tette hozzá a politikus - az emberek biztonsága nem lehet pártpolitikai kérdés.

Kapcsolódó elemek