Kiss Péter is tudott a Zuschlag pályázatokról?
Dátum: 2008-12-03 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125310
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:48:01.129496, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szente Zsolt tizedrendű vádlottnak a nyomozás során tett vallomása szerint Arató Gergely, Kiss Péter és Újhelyi István is tudott a Zuschlag Jánoshoz köthető pályázatokról. A vádlott megtagadta a vallomástételt, de nyomozati szakban tett vallomását felolvasta Fodor Endre tanácsvezető bíró a szerdai tárgyalási napon.
A nyomozás megkezdése után - Szente nyomozati szakban tett vallomása szerint - Zuschlag azt mondta: senkinek sem érdeke, hogy az ügy "felfelé" haladjon. Kijelentette neki azt is, hogy Arató Gergely (jelenleg az oktatási tárca államtitkára) és felesége, Újhelyi István, az MSZP alelnöke, valamint Kiss Péter kancelláriaminiszter is tudott a tevékenységükről, sőt Aratóhoz szervezetek is voltak bejelentve.