Az MDF megmentette Gyurcsány Ferencet!
Az MDF folyamatosan az MSZP mellett szavaz fontos döntések meghozatalakor, ezzel pedig becsapja választóit, s ez a magatartás a legkevésbé sem nevezhető ellenzékinek - hangsúlyozta Balsai István szerdai sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2008-12-03 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125311
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:48:01.503395, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagy vihart kavart Orbán Viktor tegnapi kijelentése, miszerint Gyurcsány Ferenc csak a folyamatos szavazatvásárlással tud a helyén maradni. A Fidesz elnöke elmondta: először az SZDSZ-es, majd az MDF-es politikusok szavazatait vették meg - emlékeztetett a tegnapi nap eseményeire Balsai István, majd arról is tájékoztatott, hogy erre az MDF elnöke és alelnöke felháborodott nyilatkozatban reagált. A fideszes honatya elmondta: Herényi Károly még azt is követelte a Fidesz elnökétől, hogy mondjanak olyan konkrétumokat, amikor szavazatvásárlás történt.
Válaszul Balsai István felsorolt néhány olyan esetet, melyekben az MDF egyértelműen a kormány mellett szavazott fontos kérdésekben: az egyik legsúlyosabb az volt, amikor az MDF támogatta a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. Ezt ugyanis még Csáky András mondta 2008. februárjában, hangsúlyozva, hogy nem az ő, hanem az MDF közös álláspontjáról van szó.
De nem szabad megfeledkezni arról sem - fogalmazott Balsai István -, hogy az MDF képviselői rendszeresen, minden kérdésben együttműködnek az ORTT-ben az MSZP-s tagokkal. Érdekes az interpellációk kérdése is: amióta kissebségi kormány van Magyarországon, azóta a fórum az interpellációkra adott válaszok több mint 70 százalékát elfogadta. Ez pedig nem nevezhető éppen ellenzéki magatartásnak - hangsúlyozta a fideszes honatya. Nem szabad arról sem elfeledkezni - hívta fel a figyelmet az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tagja -, hogy a költségvetéshez az MDF és az MSZP közösen nyújtott be módosító indítványt, amit Szabó Lajos MSZP-s, és Herényi Károly MDF-es képviselő közösen írt alá.
Hétfő óta pedig egyértelműen tudjuk: az MDF megmentette Gyurcsány Ferencet - húzta alá Balsai István -, s ezt a legkülönbözőbb eszközökkel tették meg. Boross Péter például a költségvetési szavazás előtt felállt, és látványosan kiment a teremből. Dávid Ibolya a múlt héten és most is külföldre menekült a szavazás elől, öt másik MDF-es képviselő pedig egyszerűen igennel szavazott a költségvetésre.
A Magyar Demokrata Fórum politikusai nem vették figyelembe választóik akaratát, amikor többszörösen az MSZP mellett szavaztak. Ha hétfőn az MDF nemmel szavazott volna, akkor ma már nem Gyurcsány Ferenc lenne Magyarország miniszterelnöke - szögezte le Balsai István, utalva ezzel arra a 2008. augusztus 27-ei Magyar Rádió által Gyurcsány Ferenccel elkészített interjúra, melyben a miniszterelnök kijelentette, hogy ha nem fogadják el az adótörvényt és a költségvetést, akkor természetesen lemond.
Herényi Károly követelésére - hogy említsen meg a Fidesz olyan esetet, amikor megvásárolta az MSZP az MDF képviselőit - Balsai István egy négy évvel ezelőtti példát említett: pont négy évvel ezelőtt Dávid Ibolya és a fórum vezetése különböző taktikázások után kizárta az MDF parlamenti frakciójának 16 tagját, ami így 8 tagúvá vált, és már nem érte el a frakcióalakításhoz minimálisan szükséges számot - emlékeztetett a fideszes politikus, akit társaival egyetemben szintén akkor távolítottak el az MDF-ből, majd rámutatott: ennek ellenére az MSZP vezette kormány hagyta őket továbbra is önálló frakcióként működni. Majd ugyanez a történet megismétlődött néhány héttel ezelőtt - fűzte hozzá az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság fideszes tagja - mikor is a Tisztelet Társaság visszahívta képviselőit az MDF-frakcióból, s ezzel az MDF parlamenti képviselőcsoportja a házszabály értelmében megszűnt. A gyakorlatban azonban nem így történt, s a kissebségi kormány szemet hunyt a törvénytelenség felett, négy év alatt immár másodszor - húzta alá a politikus, majd kijelentette: az MSZP ezekkel a "félrenézésekkel" lényegében drágán megfizette az MDF-es szavazatokat.