Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hittem Gyurcsánynak


Dátum: 2008-12-03 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125320
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:48:04.378461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányfői blog legfrissebb (december 2-ai) bejegyzése szerint: Az adótörvények - amihez a kormánynak ismét többsége volt - sokadik éve világos elv szerint alakulnak. Amennyire lehet, egyszerűsíteni az adórendszert, fehéríteni az adózást, szélesíteni az alapokat - évről-évre erre törekszünk. Most is eszerint jártunk el.

Maradjunk a hivatalos keretek között. Az APEH 2006 januárjában, néhány héttel a választások előtt szórólapot mellékelt több mint 2 millió adózónak a személyi jövedelemadó nyomtatványait tartalmazó borítékban:

Ebben például az szja alakulásáról ez állt: 2009-ben már 2 millió 300 ezer forintig 18 százalék lesz az szja.

Azt is megtudhattuk, hogy a 2005. november 7-én elfogadott ötéves adócsökkentési program keretében már 2006-tól évről évre "előre tervezhetően, törvényi garanciával védve válik a közteherviselés igazságosabbá és versenyképesebbé a Magyar Köztársaságban".

Miután Gyurcsány "visszahozta a sz...ból a kormányzást" az MSZP-nek, ezt a törvényt azonnali hatállyal törölték. Ennyit a törvényi garanciával védett MSZP-ígéretekről.

Hogy most hol tartunk, azt ki-ki döntse el maga.

Kapcsolódó elemek