Powell a törökországi kapcsolatokról
Washington szeretné, ha Törökország támogatást nyújtana az Amerikai Egyesült Államok Észak-Irakban folytatott hadműveleteihez - jelentette ki Colin Powell amerikai külügyminiszter újságírók előtt kedden este útban Ankarába, a repülőgépen.
Dátum: 2003-04-02 08:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:35.554087, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint fogalmazott, az Egyesült Államok az "alkalmazkodás szellemében" szeretné folytatni kapcsolatainak építését NATO-szövetségesével, Törökországgal. Gyorsan át kell alakítani a kéréseket, és már nem olyan jellegű kérésekről van szó, mint egy hónappal ezelőtt - fűzte hozzá.
Az AFP francia hírügynökség szerint Powell ezzel emlékeztetett arra: a török parlament elvetette azt a washingtoni kérelmet, hogy az Egyesült Államok 62 ezer katonát sorakoztasson fel a török-iraki határon.
A külügyminiszter kitért arra, hogy ankarai tárgyalásain kérni fogja a török vezetést: valamilyen formában támogassa a szövetségesek észak-iraki katonai tevékenységét. "Nem azt kérjük, hogy hadosztályokat küldjenek oda" - szögezte le Powell, nem fedve fel azonban, hogy milyen kívánságlistát nyújt be vendéglátóinak.
- Ha a közeli napokban teljes támogatást tapasztalunk - a jelenleg Észak-Irakban lévő csapatok támogatását is beleértve -, úgy gondolom, ez segíteni fog abban, hogy az amerikai kongresszussal elfogadtassuk egy, Törökországnak nyújtandó, egymilliárd dolláros segély tervét - idézte a francia hírügynökség az amerikai külügyminiszternek a repülőgépen mondott szavait.
Végezetül Powell elmondta: mostani körútjának harmadik állomásán, Brüsszelben az európai szövetségesekkel már főként a háború utáni iraki újjáépítésről fog tárgyalni.
MTI - fidesz.hu