Az emberek félnek
Hónapról-hónapra egyre rosszabb a közbiztonság, az emberek félnek kimenni az utcára. Ennek javítása elképzelhetetlen a rendőrség megerősítése nélkül - nyilatkozta a Kecskemétre látogató Orbán Viktor ma a Baon.hu munkatársának.
Dátum: 2008-12-04 09:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125351
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:48:14.346893, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke Bányai Gábor megyei elnökkel, Zombor Gábor kecskeméti polgármesterrel és országgyűlési képviselőkkel találkozott, hogy tájékozódjon a gazdasági helyzetről.
A korábbi miniszterelnök szerint az utóbbi időkben történt brutális események átlépték a képzeletbeli Rubicon határát, a napokban történt kiskunlacházi gyilkosság pedig már fordulópontot jelent a hazai közéletben. Megítélése szerint az állam szétesése mára olyan méreteket öltött, hogy a kormány a védelem alapvető jogát sem tudja biztosítani az embereknek.
A rendőrség leépítése nem mehet tovább: több rendőrre, új rendőrőrsökre, a körzeti megbízotti hálózat újraépítésére van szükség.
A tapasztalt, nyugdíjba vonult szakembereket ennek érdekében vissza kell hívni, mert ellenkező esetben a törvénytelenség, a bűnözés lesz úrrá Magyarországon.
A változtatásokhoz pedig pénz kell. Ez meglátása szerint három milliárd forintba kerülne, mely az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban meglévő források átcsoportosításával előteremthető.
A párt egyik költségvetési módosító javaslatában meg is jelent az elképzelés, a kormány azonban nem fogadta el az indítványt.