Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyenesei kinevezése csak szavazatvásárlás volt

Az Európai Unió leggyengébb kormányának leggyengébb minisztere címmel tartott sajtótájékoztatót Bánki Erik, az országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának fideszes elnöke.


Dátum: 2008-12-04 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:48:20.411640, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Név szerinti szavazást a 13. havi bér elvételéről! (Répássy Róbert)

Elemezve a miniszter eddigi tevékenységét Bánki többek közt kifejtette, hogy a magyar turizmus gyakorlatilag a múltszázad közepi szintre esett vissza. Hétmilliárd forint alá süllyedt vissza a turisztikai előirányzat összege, ami utoljára 1999-ben volt ekkora. 2002-ben már ennek a négyszerese ált rendelkezésre - tette hozzá. A válság nagy vesztese - mint fogalmazott - a magyar turizmus lehet, ha nem történik valamilyen elmozdulás a jelenlegi holtpontról. A megoldás talán az, ha a marketing költségeket megnövelik - emelte ki a fideszes politikus -, mint a tiszai ciánszennyeződés után, ami akkor segített a turisztika élénkítésén.

A politikus szerint Gyeneseit folyamatosan botránysorozatok veszik körül. Utalt rá, hogy a napokban első fokú ítéletben marasztalták el a Segesd és Kutasd közötti pótmunkák teljesítésnélküli kifizetése miatt. Rámutatott, hogy homályosak az elnöki keretéből történő kifizetések, amelyek között magánjellegűek is akadtak. Érdekes volt az is - mondta a politikus - amikor miniszterként lobbizott színrendező barátja mellett. Az említett esetekhez tartozik még - mondta: amikor lánya szerepelt a Turizmus Zrt. óriásplakátján, mint nemzeti marketing eszköz.

Bánki Erik véleménye szerint Gyenesei miniszteri eredménytelenséget fokozza funkcióhalmozása is. Egyszerre miniszter és a Somogy megyei közgyűlés, valamint a MOB tagja és a Somogyért Egyesület elnöke - mutatott rá, hozzátéve, hogy nem csoda így, hogy az ígéretek csak ígéretek maradtak. Bánki a miniszter Bajnai Gordonnal tervezett turisztikai törvénymódosítással kapcsolatban elmondta, hogy az is csak koncepció maradt. Szó volt továbbá különböző adókedvezmények beépítéséről, amiből szintén nem lett semmi - fogalmazott a fideszes bizottsági elnök. Rámutatott továbbá, hogy így nem lettek a szállodai szolgáltatások 5 százalékos áfa körbe tartozóak, helyette viszont bevezetésre került a standolási kötelezettséget a gasztronómia területén. Visszahozták ugyanazt a terhet az éttermi szolgáltatásokra, amit már egyszer eltöröltek - mondta.

A regionális és operatív programok keretében odaítélt turisztikai támogatásokkal kapcsolatosan kifejtette: nagyon lassú és nehézkes az ügyintézés, ami azt eredményezi, hogy a kifizetések fél és háromnegyed évet is késhetnek. Újabb ígéret volt az 5000 fő befogadóképességű kongresszusi központ építésének a terve is - fogalmazott -, amiből szintén nem lett semmi. Kitért Gyenesei miniszterségének értékelése közben arra, hogy ezalatt a turizmus teljesítménye 1.2 százalékkal csökkent, míg Közép-Európában 4-6 százalékos növekedés volt tapasztalható a vendégéjszakák számát tekintve.

Bánki szerint a sport területén azt tervezte a miniszter, hogy kiterjeszti az EKHO-t az egységes közteherviselés jegyében a sportolókra is. Ebből sem lett semmi - mondta a fideszes politikus. Arról is volt szó - tette hozzá -, hogy a filmtörvényhez hasonlóan adókedvezményeket lehet majd igénybe venni sportberuházásokkal kapcsolatban, ez később már szóba sem került - tette hozzá. Kiemelve: a sport költségvetésben 8 százalékos visszaesés tapasztalható.

Bánki Erik megerősítette: látható, hogy a miniszter kormányon belüli érdekérvényesítése nulla. Nem tud ennyi lovat megülni - fogalmazott, hozzátéve: nem lehetett Gyenesei kinevezésének más oka, mint a szavazatvásárlás. A kisebbségi kormány megerősítése a független képviselők kormány mögé történő beállításával.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2692, 'source_type': 'media', 'source_id': 2226, 'target_type': 'article', 'target_id': 85518, 'relation_type': 'describes'}