Balról (is) bírálják Kellert
A közpénzügyi államtitkárság felállítását feltehetően tisztán politikai szempontok indokolták - véli a Népszava keddi számában megjelent, a Miniszterelnöki Hivatalról szóló kétoldalas elemzésében Sárközy Tamás. Az elismert jogászprofesszor - akinek a neve annak idején Medgyessy Péter igazságügyminiszter-jelöltjeként is felmerült - szerint a konkrét vizsgálatok lefolytatása az Állami Számvevőszék vagy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feladata, a bűncselekmény gyanúja esetén pedig ott a rendőrség.
Dátum: 2003-04-02 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8899
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:36.494132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ismert: Bárándy Péter igazságügy-miniszter hétfőn a parlamentben Répássy Róbert interpellációjára válaszolva még azt állította, hogy Keller László feladatköre és tevékenysége nagyon is alkotmányos. Sárközy szerint azonban - amellett, hogy a Keller László vezette hivatal a politikai leszámolás látszatát kelti - a közpénzügyi államtitkárság működése, a vizsgálatok politikai feltupírozása bumerángként üthet vissza a kormányra.
A jogerős bírói ítéletre évekig kell várni, a beharangozott gyors eredmény elmarad. Ráadásul 1-2 évig csak a Fidesz-kormány tevékenysége vizsgálható a gazdasági-pénzügyi szabályszerűség szempontjából, és sok szubjektív elemet tartalmaz - mutat rá a jogász.
A kormány sohasem újsághírek alapján hozza meg döntéseit, de figyelembe veszi a szakértők véleményét - mondta el a Nemzetnek kérdésére Gál J. Zoltán kormányszóvivő. Sárközy Tamás pedig egy nagy tekintélyű szakértő - tette hozzá.
Magyar Nemzet