Százezer tonna alma maradt a fákon
A becslések szerint százezer tonna alma maradt a fán az idei értékesítési nehézségek miatt - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón Nyíregyházán csütörtökön.
Dátum: 2008-12-04 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125378
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:48:23.372841, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bár végleges adatok csak december végén lesznek, az már tényként vehető, hogy az országban termett 670 ezer tonnányi almából 100 ezer tonnát nem szüreteltek le, ott ment tönkre a kertekben - mondta a politikus, érdekképviseleti szervezeti vezető.
Hozzátette: a MAGOSZ, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint az osztrák érdekeltségű Agrana-Juice Magyarország Kft. megállapodásával végül közel 400 ezer tonna almát ipari feldolgozásra vettek át a gazdálkodóktól.
A többi gyümölcsöt betárolták, vagy étkezési almaként értékesítették.
Budai Gyula, a MAGOSZ szövetségi igazgatója közölte: a szervezet nem csak a 400 ezer tonnányi alma ipari feldolgozását segítette, hanem a CBA üzletláncon keresztül közreműködött 1.000 tonna étkezési alma eladásában, továbbá 7 megyei és 70 települési önkormányzat közreműködésével eddig 150 tonna gyümölcsöt értékesítettek közintézményeknek is.
Megjegyezte: a fán maradt 100 ezer tonna alma értékmentésére is lett volna lehetőség, ha "a magyar tulajdonú ipari feldolgozók is partnerek lettek volna a felvásárlásban és nem törik le az árakat".
Jakab István hozzáfűzte, hogy a nyáron 25 ezer tonna meggy is a fán maradt, sőt a többi gyümölcsféle negyedét sem szüretelték le a termelők az alacsony értékesítési árak miatt. Szerinte "ez jelzi, gond van a gyümölcstermesztési ágazatban, éppen ezért kezdeményezik, hogy januárban az érdekeltek üljenek tárgyalóasztalhoz a minisztériumban a problémák rendezése céljából"
Hangsúlyozta: különösen fontos ez, hiszen az eddigi termelői támogatások úgynevezett deminimis kerete kimerült, a jövő évtől ilyen módon nincs lehetőség az értékesítési nehézségek enyhítésére.
A sajtótájékoztatón Szigeti Zoltán, az Agrana ügyvezető-igazgatója elmondta: a cég osztrák tulajdonosainak egyetértésével és segítségével a tervezett 150 ezer tonna almával szemben 228 ezer tonna vásárolt és dolgozott fel. A gyümölcsből készült sűrítmény elhelyezésére külföldön bérelnek raktárakat.
Az Agrana a megállapodásban rögzített 21 forinton felüli kilogrammonkénti árat három hétig tartotta, majd a magyar feldolgozók árletörő szerepe ellenére a szezon végén is többet fizetett 3-4 forinttal a termelőknek, hogy veszteségeik mérsékléséhez hozzájáruljon - tette hozzá.