Gyenesei tagadja, hogy zsarolt volna
Dátum: 2008-12-04 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:48:26.476255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tagadja Gyenesei István, hogy megzsarolta volna a budapesti díjugrató és fogathajtó világkupa szervezőit. Az önkormányzati miniszter információink szerint azzal a feltétellel engedélyezné a rendezvényt jövőre is, ha idén ő is kipróbálhatja fogathajtó tudását a közönség előtt.
Gyenesei István a hírTV-nek elmondta: a lovasszövetség főtitkára, az egyik főrendező és "tulajdonképpen" a Lázár testvérek is felkérték arra, hogy hajtson. Hozzátette: a Szent István Egyetem egy hasonló rendezvényén már kipróbálta a sportot.