Kamatcsökkentésre van szükség
A hazai gazdasági és pénzügyi élet vezető szereplőivel találkozott Varga Mihály, a Fidesz alelnöke.
Dátum: 2008-12-04 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125389
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:48:26.862425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megbeszélésen ott volt többek között Futó Péter, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke, Wáberer György, Leisztinger Tamás, Tolnai Lajos és Széles Gábor nagyvállalkozók, Nyúl Sándor, a Trigánit Zrt. vezérigazgatója, Járai Zsigmond volt jegybankelnök és Albrecht Ottó, a Cashline Értékpapír Zrt. elnöke, aki részt vett a sajtótájékoztatón is.
A résztvevők véleménye megosztott volt abban a kérdésben, hogy a gazdaságpolitika rossz volt-e az elmúlt években, vagy volt-e egyáltalán gazdaságpolitika - jegyezte meg Varga Mihály a találkozót követő sajtótájékoztatón. Az elmúlt évek rossz gazdaságpolitikai lépései alapvetően hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország sokkal sebezhetőbb ebben a válságban, mint a régió országai, és a többi uniós tagállam - szögezte le a Fidesz alelnöke. Az euró bevezetésével kapcsolatban a polgári kormány pénzügyminisztere kifejtette: a közös uniós valuta bevezetésének időpontja valószínűleg kitolódik. Jól látható, hogy Magyarország a jelenlegi problémáival nem tud oly módon csatlakozni az euróövezethez, mint azt korábban feltételezték - tette hozzá.
Varga Mihály beszámolt arról is: szinte minden szereplő hangsúlyozta, hogy azonnali lépésekre van szükség a hazai kis- és középvállalkozói szektor megmentése érdekében, hogy a munkahelyeket megtartsák. Ha nem történnek azonnali lépések, akkor tömeges létszámleépítések lesznek, és a munkanélküliség gyors megugrása várható - figyelmeztetett a szakpolitikus.
A gazdasági és pénzügyi élet vezető szereplőivel történő megbeszélésen szóba került a jegybanki kamat kérdése is. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy az elmúlt hónapokban hibák is jellemezték a monetáris politikát. Idén tavasszal jól lehetett látni, hogy az amerikai másodlagos jelzálogpiaci krízis után továbbterjed a válság, és ez érinteni fogja Európát, Magyarországot is, ám a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa nem készült fel erre, és nem voltak olyan kamatemelő lépések, melyek elébe mentek volna annak, hogy tovább mélyüljön a válság. A Fidesz alelnöke hibának tartja azt is, hogy nem történt meg a devizatartalék feltöltése. Ezek a lépések nyilván csak kisebb mértékben, de hozzájárultak ahhoz, hogy a válság Magyarországon mélyebb lett, mint amire készültek - fogalmazott.
Megerősödtünk abban a véleményünkben, hogy a gazdaság mai helyzetében is kamatcsökkentésre van szükség, hiszen a jelenlegi szint ellehetetleníti a magyar gazdaság még működőképes részét. Szükség van a megtakarítások ösztönzésére is, hiszen ezek, és jelentősebb külső forrás nélkül nincs lehetőség a még működőképes struktúrák üzemeltetésére. Struktúra- és gazdaságpolitikai váltásra van szükség, hogy a magas államadósság, hiány és elvonások szintje csökkenjen. Modell- és struktúraváltás nélkül a magyar gazdaság nem lesz életképesebb és versenyképesebb - húzta alá Varga Mihály.
***
Albrecht Ottó a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a megbeszélésen mindenki egységes volt a tekintetben, hogy a magyar gazdaság ki van száradva, a kis- és közép-, sőt a nagyvállalatok sem jutnak forráshoz. Szükségesnek tartja, hogy a kormány az IMF vagy egyéb uniós forrásokból azonnal biztosítsa a kereskedelmi bankok likviditását, azért, hogy a pénzintézetek hitelt tudjanak adni a kis-, közép- és nagyválallatoknak. Ha ezek a vállalatok tönkremennek, akkor nagyon sok munkanélküli lesz, és az egész gazdaság tartós recesszióba süllyed - figyelmeztetett Albrecht Ottó. A szakember szerint a hitelezés beindulásának másik feltétele a kamatcsökkentés: a bankok által most 15-16 százalékos kamatú hitelek költsége kitermelhetlen a vállalkozásoknak.