Cinikus és gátlástalanul valóságellenes az MSZP állítása
A tény az, hogy az MSZP-s kormány tönkretette a gazdaságot, az egészségügyet, eladósította az önkormányzatokat. A tény az, hogy elvette a 13. nyugdíjat és elvett a közalkalmazottak illetményéből - reagált Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője arra az MSZP-s állításra, hogy a ,,Fidesz riogatja a nyugdíjasokat."
Dátum: 2008-12-04 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125391
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:48:27.581235, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Felháborító, hogy a szocialisták azt a tényt, hogy ,,elvettek" újból és újból úgy igyekeznek beadni az embereknek, mintha adtak volna. Felháborító, hogy ugyanúgy, mint 2002-ben és 2006-ban a választások előtt, folyamatosan a választókat becsapva, amint a miniszterelnökük is bevallotta, hazugsággal állítják a tények ellenkezőjét - reagált Firtl Mátyás, az MSZP soproni képviselőjének a helyi sajtóban megjelent nyilatkozatára, hogy a ,,Fidesz riogatja a nyugdíjasokat"...
Sopron város országgyűlési képviselőjeként, a parlamentben nemmel szavaztam minden, olyan MSZP-s megszorító intézkedésre, amely a nyugdíjasoktól, a családoktól, a gyermekektől, a betegektől, a rászorulóktól, a közalkalmazottaktól, az egészségügytől, az önkormányzatoktól pénzt vesz el. Ezért kötelességem felhívni Kránitz László és MSZP -s kormánytársai figyelmét azokra a tényekre, amiket, amint a miniszterelnökük is bevallotta, hazugsággal próbálnak fordítottan beállítani a szocialisták - fejtette ki Firtl Mátyás. Mert tény az, hogy az országot 2002 óta tartó kormányzással a szocialisták juttatták abba a válságba, amelyből most csak az IMF mentette meg. Kérdezem: hogyan szavazott Kránitz László név szerint, akkor, amikor a nyugdíjasoktól. elvették a 13. nyugdíjat? - tette fel a kérdést. Igennel. Hogyan szavazott a közalkalmazottak megsarcolását eredményező intézkedéseknél? Igennel. És igennel szavazott a szocialista képviselőtársaival akkor is, amikor az önkormányzatoktól 150 milliárd forint elvételéről döntöttek. Nem a Fidesz riogatása, tehát, hanem a szomorú tény az, hogy a 2002 óta tartó hazugság és a Fidesz elleni gyűlöletkampány kíséretében az MSZP-s kormány tönkretette a gazdaságot, az egészségügyet, eladósította az önkormányzatokat miközben újabb és újabb sarcokat vetett ki a legkiszolgáltatottabbakra. Tény az, hogy több ezer munkahely szűnik meg hétről hétre, vállalkozások százai mennek tönkre - fogalmazott a politikus.
Tény, hogy a saját volt koalíciós partnerük is azt látja, hogy a szocialisták nem kormányoznak, hanem hazugság árán is görcsösen ragaszkodnak a hatalomhoz, amelyet már csak az IMF segítségével tudtak megtartani - fogalmazott Firtl Mátyás.
Tény, hogy a szocialisták 2002 óta tartó kormányzása alatt minden beigazolódott, ami a Fidesz mondott - fogalmazott Firtl Mátyás.