Előzetesben az erzsébetvárosi ingatlan-értékbecslő
Az erzsébetvárosi ingatlanügyben a bíróság csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte azt az ingatlan-értékbecslőt, akit csalással és magánokirat-hamisítással gyanúsítanak - közölte a pénteki Népszabadsággal Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője.
Dátum: 2008-12-05 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:48:36.804954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerdán őrizetbe vett férfi - akinek kilétét a főügyészség nem fedte fel, mondván, nem közszereplőről van szó - a gyanú szerint a képviselő-testületet megtévesztve hamis szakvéleményeket adott a 2003-ban és 2004-ben eladott önkormányzati épületek értékéről, olykor százmillió forinttal kisebbet a piaci árnál.
Ő a nyolcadik gyanúsított az erzsébetvárosi panama ügyében. E sorba tartozik Nagy György vállalkozó, a VII. kerületi lakásépítő kft. kisebbségi tulajdonosa, élettársa, a gyanú szerint stróman cégek alapításában közreműködő Szijjártó Piroska, az ugyancsak előzetesben lévő Gál György erzsébetvárosi SZDSZ-frakcióvezető, az épületeladásokat a testületnek előterjesztő gazdasági bizottság korábbi elnöke, valamint több strómancég-tulajdonos - olvasható a lapban.