Igen a főbíró-jelölt megválasztására
A Fidesz parlamenti frakciójának vezetése mai ülésén tárgyalt a köztársasági elnök által a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségére jelölt Havasiné Orbán Mária támogatásáról.
Dátum: 2008-12-05 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:48:46.980453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A frakció vezetése az illetékes parlamenti bizottságokba delegált frakciótagoktól azt a tájékoztatást kapta, hogy a jelölt a meghallgatásokon kétséget kizáróan bizonyította alkalmasságát a főbírói tisztségre. A parlamenti szavazáson történő támogatás megítélése szempontjából szakpolitikusaink szükségtelennek tartanak további meghallgatást.
A Fidesz-frakció vezetése ezért azt javasolja a képviselőcsoportnak, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségére jelölt Havasiné Orbán Máriát ne hallgassa meg frakcióülésen, hanem - figyelembe véve bizottsági bemutatkozásait valamint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács támogató állásfoglalását - a képviselők a hétfői szavazáson igen szavazatukkal támogassák a jelölt megválasztását - írja közleményében Navracsics Tibor frakcióvezető és Répássy Róbert frakcióigazgató.