Uniós forrásokkal kampányol az MSZP
Felháborítónak tartja Keszthely város vezetése, hogy Baracskai József, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács kormány által delegált tagja és Mohácsi József szocialista parlamenti képviselő az MSZP keszthelyi irodájában tartott sajtótájékoztatón jelentette be a Balaton-parti város uniós pályázati sikerét - áll a település polgármesterének, Ruzsics Ferencnek (Fidesz-KDNP) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Dátum: 2008-12-05 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125467
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:48:52.503802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A keszthelyi polgármester szerint már korábban ismert volt, hogy a történelmi belváros rehabilitációs programját és a benyújtott pályázatot a szakértők kiemelten jó minőségűnek értékelték. A döntésről azonban az önkormányzat nem kapott hivatalos értesítést, a sikert bejelentő sajtótájékoztatóra pedig meg sem hívták a város vezetését.
A polgármester örül a pályázati sikernek, de a bejelentés módját felháborítónak és megengedhetetlennek tartja. A támogatás uniós pénzből származik, az európai uniós elveknek pedig nem felel meg, ha a projekt támogatásáról szóló hivatalos bejelentés egy pártirodában történik - áll a közleményben.
A Nyugat-dunántúli Operatív Program városközpontok funkcióbővítésére kiírt pályázatán Keszthely, Zalaszentgrót és Hévíz összesen 1,26 milliárd forint támogatást nyert. Keszthelyen csaknem 1,5 milliárd forintot fordítanak a történelmi belváros rekonstrukciójára és a gyalogos térrendszer kiterjesztésére: a beruházást az operatív program több mint félmilliárd forinttal támogatja.