Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Katasztrofális év volt 2008

hozamot tekintve 2008 jó év volt, a jövedelem és a következő évi termelés megalapozása tekintetében azonban katasztrofálisnak mondható - jelentette ki Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke a Gazdaszemmel 2008 elnevezésű rendezvény kisteleki sajtótájékoztatóján szombaton.


Dátum: 2008-12-07 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125523
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:49:09.611314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jakab István elmondta: az előző évi aszály, illetve az azt követő terméshiány miatt kialakult magas árak meghatározták a termeléshez szükséges eszközök, anyagok (például a növényvédő szerek, műtrágyák, gépek, vetőmagok) árait. Ugyanakkor most a kukorica ára az egyharmadára, a búzáé a felére csökkent amellett, hogy a magas költségek megmaradtak.

Ez olyan helyzetet teremtett, hogy a jövő évi előállítási költségek nem állnak rendelkezésre, már ősszel úgy vetettek a gazdák, hogy nem tudták az alapműtrágyát kiszórni, és nem tudták megvásárolni a minősített vetőmagot sem - tette hozzá. A Magosz elnöke szerint az már biztos, hogy a növényvédelmi munkákra sem lesz elegendő pénz. Ez a helyzet végül kihat majd a következő évek élelmiszeráraira - hangsúlyozta.

A Magosz elnöke szerint a gazdatársadalom a kormányzattól tetteket vár: azt szeretnék, hogy ha a bankok megmentésére volt forrás, akkor az évente egyszeri jelentős invesztíciót követelő mezőgazdasági termeléshez a szükséges forrásokat ha hitel formájában is, de biztosítsák. A gyors intézkedés rendkívül fontos, mert a meglevő hitelek, lízingek lejárnak, és még a gépeiket is elvesztik a gazdák - tette hozzá.

Az unióban született döntések közül a gabonaintervenció hiánya sújtja a legjobban a magyar gazdákat, az unióban ugyanis a 27 tagországra összesen csak 700 ezer tonna kukoricaintervenció lesz - mondta Jakab István. Hozzátette: aki bejelentkezik az intervencióra, azonnal és tonnánként 15 euró letéti díjat kell fizetnie, de az, hogy mekkora mennyiségben tud értékesíteni, csak januárra, a bejelentkezés lezárásakor derül ki. Van, akinek már a bejelentkezésre sincs pénze, de ha mégis sikerül valahogy befizetnie, a procedúra lezárulta után csak március végén juthat legkorábban a pénzhez - mondta.

A Magosz egy megoldást lát: a lehető leggyorsabban kifizetni a területalapú uniós és nemzeti támogatásokat, illetve az állattenyésztéssel összefüggő támogatásokat. Emellett az Új Magyarország vidékfejlesztési program keretében megkezdett fejlesztésekhez a pályázatban vállalt időarányos forrásokat is ki kell juttatni; azaz az agárirányítás, a magyar vidékfejlesztési minisztérium teljesítse a kifizetéssel kapcsolatos határidejét, melyet meghatároz a törvény - szögezte le a gazdaszervezet vezetője.

Kapcsolódó elemek