Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hollókő: állami segítséget várnak a világörökségi helyszínek

Nem a világörökségi címmel van gond, hanem azzal, hogy a magyar állam nem nyújt segítséget az UNESCO-listán szereplő hazai helyszíneknek - mondta Szabó Csaba, Hollókő polgármestere vasárnap az MTI-nek, annak kapcsán, hogy a Nógrád megyei faluban a világörökséggé nyilvánítás 21. évfordulóját ünnepelték.


Dátum: 2008-12-08 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125547
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:49:17.115253, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hollókő ófalu és táji környezete 1987-ben került fel a világörökségek listájára. Eddig nyolc magyar világörökségi helyszín található az UNESCO listáján; Budapest Duna-parti látképe és a Budai Várnegyed, az Andrássy út és történelmi környezete, Hollókő ófalu és táj környezete, az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai, az ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Pécsi ókeresztény sírkamrák, a Fertő tó és a Tokaji történelmi borvidék. Nemrég Tokaj-Hegyalján több település is fontolóra vette, hogy lemondana a világörökségi címről, mert szerintük a beruházók a szigorú előírások miatt elkerülik a térséget. A Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága ezután azt közölte, hogy helyi önkormányzatok nem léphetnek ki egyoldalúan a nemzetközi egyezményből.

Hollókő polgármestere szerint a kormány a településtől várja el, hogy eleget tegyen a címmel járó elvárásoknak, miszerint ne csupán megőrizze egyedi értékeit, de a mai követelményeknek megfelelően bővítse is turisztikai kínálatát. Holott ez a nemzetközi gyakorlatban másképp működik - mondta, hozzátéve, hogy az alig négyszáz lakosú Hollókőre évente megközelítőleg százezer vendég látogat el.

Szabó Csaba közölte, bár a világörökségi falunak jóval nagyobb elvárásnak kell eleget tennie, ugyanazokkal a feltételekkel indulnak a különböző pályázatokon, mint azok a települések, amelyek nem viselik a címet.

Mint mondta, az évi 50-60 millió forint költségvetésű önkormányzat számára gyakran nehézséget okoz a pályázatokhoz szükséges önrész előteremtése. A helyi alsótagozatos általános iskola sem részesül megkülönböztetett bánásmódban, pedig az intézmény bezárása esetén felgyorsulna a településen tapasztalható elöregedés, s az ófalu idővel üdülőligetté válna.

Mindenesetre Hollókő büszke arra, hogy az első magyar helyszínként, s a világon az első faluként került fel az UNESCO-listára - hangsúlyozta Szabó Csaba, aki szerint biztató, hogy már készül a világörökségi törvény.

Kapcsolódó elemek