Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Tisza-tó lakosaiért szól

A Tisza-tavi horgászokért, turizmusból élőkért készül interpellálni Varga Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője.


Dátum: 2003-04-02 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8908
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:39.250797, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


— A 30/2003. (III. 18. számú) kormányrendelet közlekedési korlátozásokat vezet be többek között a Tisza-tavon is. Óriási a felháborodás a környéken, mert ez a rendelkezés gyakorlatilag betiltja azoknak a kismotoroknak a használatát, amelyeket horgászok és a turizmusból élők, kikötősök használnak — mondta az Új Néplap érdeklődésére Varga Mihály.

Mint kifejtette, a miniszterelnöktől azt kérdezi meg, hogy a rendelet megszületése előtt történt-e bármilyen egyeztetés a térségbeli önkormányzatokkal, a Hortobágyi Nemzeti Parkkal, a regionális idegenforgalmi bizottsággal, azokkal az intézményekkel, egyesületekkel, amelyek a Tisza-tó környékén szervezik a mindennapi életet. A másik kérdés pedig, hogy fölmérte-e a kormány, hogy a rendelettel egyik pillanatról a másikra milyen folyamatot indít el.

— Köztudott, hogy a térségben magas a munkanélküliség, a korlátozással is a turizmusból élők, foglalkozók számát szorítjuk vissza. Kérdezem, felmérte-e a kormány, hogy a már megkötött szerződések kapcsán milyen kártérítési perek indulhatnak el, ugyanis több csónakkikötős vállalkozó elmondta, már a nyári szezonra szervezett útjaik vannak. A szerződéseket vissza kell mondaniuk, ha ez a rendelet így marad. A horgásztábort is érinti a döntés. Hogy be tudjanak menni a tó közepére, kismotort vettek csónakjaikra, ezek után azonban evezővel kell beevezniük. Nem arról van szó, hogy bárki is a környezetvédelem ellen lenne, eddig is voltak korlátozások, de a mostanit úgy terjesztették ki egyik pillanatról a másikra a Tisza-tó hetven-nyolcvan százalékára, hogy nem volt rá felkészülési idő, átállási lehetőség. Ezért én a kormánytól a rendelet módosítását vagy viszszavonását kérem — hangsúlyozta a képviselő.

Daróczi Erzsébet - Új Néplap online

Kapcsolódó elemek