Intézményesített korrupció a panelprogramnál
László Tamás az Országgyűlés hétfői ülésnapján azok nevében intézett interpellációt az önkormányzati miniszterhez, "akiket erőszakkal, kellő tájékoztatás hiányában, olykor alvilági módszerekkel vettek rá" a panelprogramban való részvételre.
Dátum: 2008-12-08 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125589
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:49:30.433133, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes képviselő felszólalásában emlékeztetett rá, hogy egyre több "visszaélésgyanús" eset lát napvilágot a közgyűlési határozat nélkül benyújtott pályázatokról és a lakókra erőszakolt egyedi munkákról.
László Tamás a legfőbb problémának azt nevezte, hogy nem kapott kellő védelmet a "laikus" lakástulajdonos, hiába ígért Csabai Lászlóné volt lakásügyi kormánymegbízott minden lakótelepre tájékoztató- és érdekvédő irodákat.
A honatya úgy vélte, hogy a visszajelzések alapján indokolt lenne a panelprogram átfogó ellenőrzése, az állami, önkormányzati és egyéni források érdemi valamint távlatos hasznosulásának a vizsgálata.
Mit tesznek annak érdekében, hogy országos szinten felmérjék a panelprogram költség- és energiahatékonyságát, kivizsgálják a visszaélésgyanús eseteket, "avagy mehet tovább az intézményesített korrupció"? - kérdezte László Tamás.
Gyenesei István önkormányzati miniszter válaszában elismerte, hogy a lakótelepi épületkorszerűsítés folyamatos vizsgálatara szorul, amit szerinte meg is tesznek.
Gyenesei ugyanakkor azt állította, hogy a fideszes interpelláció nem vesz tudomást a valóságról, és arra kérte László Tamást, hogy "ne gyanúsítgasson tisztességes embereket".
Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz frakcióvezető-helyettese reagálásában megismételte, hogy a lakóknak semmiféle beleszólása nem volt a kivitelezésbe, aminek következménye, hogy "panasz panasz hátán".
Pelczné szerint mindaddig, amíg nem vizsgálják ki a 2002 és 2007 közötti panelfelújításokat, joguk van feltételezni, hogy a program "az intézményesített korrupció melegágya".
Pelczné Gáll Ildikó nem, az Országgyűlés kormányt támogató többsége viszont elfogadta a miniszter válaszát.