Új szarkofág épül a csernobili reaktor fölé
Az ukrán kormány jóváhagyta az 1986-ban felrobbant csernobili 4. atomreaktor fölé épített betonszarkofággal kapcsolatos intézkedések tervét. A rendelkezés meghatározza a tervezési, elszámolási, szakértői vizsgálati folyamatokat, illetve az építkezési tervek jóváhagyásának és a nemzetközi technikai segítség felhasználásának rendjét.
Dátum: 2003-04-02 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:39.843061, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Csernobili Szarkofág Alapítványba befolyó kedvezményes célfinanszírozási hitelekből valósítják meg az infrastruktúra kiépítését, a szarkofág átépítését, korszerűsítését és új műszaki berendezésekkel való ellátását, a jelenlegi építmény stabilizálását és az építkezésen kívüli munkálatok, áruk és szolgáltatások biztosítását.
A terv megvalósítása érdekében a megrendelő - a csernobili atomerőmű - összeállítja és az alap pénzét kezelő Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) egyezteti a munkálatok, szolgáltatások és áruk listáját, amelynek alapján éves kiadási költségvetés készül. A költségeket a megrendelő által aláírt megállapodásoknak megfelelően korrigálják.
A szarkofág biztonságos létesítménnyé történő átalakításának költségeit - az engedélyeztetési kiadásokkal együtt - 768 millió dollárra becsülik, ebből Ukrajna részvétele 50 millió dollár. Az alapba 26 ország és az Európai Unió adományozott.
A szarkofág területén a tervek szerint idén tavasszal kezdődnek az építkezési munkák. A terv szerint a felrobbant reaktor fölé emelendő új burkolat munkálatainak befejezési határideje 2007.
MTI - fidesz.hu