Újabb SZDSZ-es a rács mögött
Kardos Péter szabad demokrata önkormányzati képviselőt is őrizetbe vette a Központi Nyomozó Főügyészség, így már kilenc gyanúsítottja van az erzsébetvárosi ingatlanpanamának.
Dátum: 2008-12-09 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:49:47.803381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gyanúsítás okát a főügyészség még nem közölte, keddre ígért tájékoztatást abban az egyre jobban dagadó ingatlanbotrányban, amely Hunvald György, a VII. kerület szocialista polgármestere szerint egyáltalán nem is létezik.
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint a már korábban előzetes letartóztatásba helyezett, ugyancsak szabad demokrata Gál György, az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke valótlan értékbecslésekkel tévesztette meg az erzsébetvárosi képviselő-testület tagjait, akik így bólintottak rá nyolc lakóház áron aluli eladására, s ebből a kerületnek hétszázmillió forint kára keletkezett. Ezt a teóriát teheti semmissé az újabb őrizetbe vétel, Kardos Péter ugyanis ott ült a testületben, amikor Gál és az értékbecslő Kormos Lajos, a Complan Stúdió Kft. ügyvezetője állítólag félrevezette a képviselőket. Őt tehát - ez indokolja az őrizetbe vételét - nem ejtették tévedésbe. (Kormost a múlt héten helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság.)
Kardos Péter a rendszerváltás óta önkormányzati képviselő, annak előtte egy Erzsébet (pontosabban akkor még Lenin) körúti bérház házmestere volt. Az ügy pikantériája, hogy a liberális gazdaságpolitika egy nyolc általánost végzett villanyszerelő (Gál György) és egy házmester (Kardos Péter) számára hozta el a mesés gazdagságot.
Gálhoz hasonlóan - aki családja mellett barátnője égető lakásgondján is enyhített - Kardos Péter is gondoskodott utódai jövőjéről, a kerületben két leánygyermeke számára is kézbesített lakáskiutaló határozatot a postás.
A "derék" szabad demokrata részt vállalt a privatizációban, s ezzel az öreg városrész lakásainak, lakóházainak megújulásában is. A Rózsa utca 18. szám alatti bérházat például egyenesen neki adta el 2002-ben a képviselő-testület, amelyet még Szabó Zoltán polgármester, jelenleg szocialista országgyűlési képviselő vezetett. Mindez Hunvald György akkori alpolgármester szárnysegédlete mellett történt, aki szorgalmazta a zsidó negyed megújítását. A szintén SZDSZ-es Ungár Klára pedig - Verók István (MSZP) jelenlegi terézvárosi polgármesterrel karöltve - a vagyonkezelő igazgatójaként készítette elő a házak eladását. Persze szokás szerint zárt ülésen szavazták meg az adásvételt Kardos Péter cége, a Bamép Kft. számára is, 2002. június 26-án. Kardos cége a 633 négyzetméteres ingatlanért négyzetméterenként 65 ezer forintot fizetett, de a 41 milliós vételárból 12 millió forint árengedményt kapott, mert vállalkozott az épület lebontására.
Hogy Kardos milyen szerepet játszhatott az erzsébetvárosi panamában eddig érintett nyolc épület esetében, még nem tudjuk, mint ahogy azt sem zárhatjuk ki, hogy újabb épületbiznisz kerülhet az egyre dagadó vádiratba. Ezt már csak azért sem tehetjük, mert Kardos Péter üzlettársa is volt annak a Nagy Györgynek, akit elsőként vettek őrizetbe az ügyben (ő volt Hunvald György polgármester személyes megbízottja és az Erzsébetvárosi Lakásépítő Kft. kisebbségi tulajdonosa), ám meg nem erősített hírek szerint Nagyot vádalkuval helyezték szabad lábra.
Kardos Péter és Nagy György közösen jegyezte a Tiszawellness Kft.-t, amelyet még 2002 novemberében alapítottak. Ez azért is érdekes, mert többen hatalmas erőfeszítéseket tesznek, hogy valahogy belekeverjék az ügybe a Fidesz VII. kerületi ügyvezető elnökét, Garabits Károlyt - mondván, Garabitsnak közös cége volt Nagy Györggyel, sőt a lakók együtt látták őket a Király utcában, és Nagy üzlettársaként mutatta be a lakóknak Garabitsot. "Ezek közül azonban egyik sem igaz" - mondta lapunknak Rónaszékiné Keresztes Mónika, a Fidesz választókerületi elnöke.
Úgy tűnik tehát, hogy eltévesztették a házszámot, hiszen Nagy üzlettársa - a jelek szerint - Kardos Péter szabad demokrata politikus, az erzsébetvárosi 12-es számú választókörzet egyéni képviselője volt, akinek a házmesterségtől a képviselőségig húzódó karrierjét törheti ketté az őrizetbe vétel.