Erősebb élelmiszerbiztonságért felelős szervezetet!
A minőségi magyar élelmiszerek eddiginél is kiterjedtebb, erősebb védelmét sürgetette keddi budapesti sajtótájékoztatóján Karsai József MSZP-s országgyűlési képviselő. Font Sándor (Fidesz), a mezőgazdasági bizottság elnöke reagálásában az MTI-nek elmondta: más országokhoz hasonlóan meg kellene erősíteni az élelmiszerbiztonságért felelős szervezetet és önálló szervezetként, önálló költségvetéssel kellene működtetni, hogy megelőzhetők legyenek az élelmiszerbotrányok Magyarországon.
Dátum: 2008-12-09 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:50:01.530261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Karsai József elmondta, hogy a magyar élelmiszerek az Európai Unióban a legbiztonságosabbnak tekinthetők, ugyanis nyomon követhetőségük a szántóföldtől a fogyasztó asztaláig garantált. Ez szerinte a más országokban előállított élelmiszerek esetében nem mindig mondható el; példaként a dioxinos ír sertéshús esetét említette.
Font Sándor, a Fidesz képviselője, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke reagálásában az MTI-nek elmondta: egyetért azzal, hogy biztonsággal lehet magyar élelmiszert vásárolni. Hozzátette azonban: a Fidesz nagyon sajnálja, hogy a szocialista képviselőknek mindig egy botrány közepén válik fontossá - az eredetileg is jó kvalitású - magyar élelmiszerek minősége.
Az ellenzéki képviselő elmondta, éppen a szocialisták tették tönkre a magyar élelmiszer-termelő bázist az ország uniós csatlakozását követően. Kifejtette: olyan előírások alkalmazását tették kötelezővé, főként a kis- és középvállalkozásoknak, amelyeket az unió meg sem követelt Magyarországtól. A képviselő hangsúlyozta, hogy a kisüzemek bezárását követően ezek piaci helyét a nemzetközi élelmiszergyártók vették át a nagy élelmiszer-áruházláncokon keresztül.
Font Sándor azt mondta, Magyarországon az élelmiszerbiztonságért felelős hatóságot meggyengítették, amikor 2005-ben a szétaprózott szervezet működéséért négy minisztérium volt a felelős. Így - tette hozzá - meggyengült az élelmiszerbiztonsági szervezet, és munkáját ma sem tudja hatékonyan ellátni. Példaként említette az írországi dioxinos sertéshúst, illetve a Franciaországból hazánkba élőállatokkal behurcolt úgynevezett kéknyelvűséget, amely a szarvasmarhákat betegíti meg.
A mezőgazdasági bizottság elnöke elmondta, más országokhoz hasonlóan meg kellene erősíteni az élelmiszerbiztonságért felelős szervezetet és önálló szervezetként, önálló költségvetéssel kellene működtetni, hogy megelőzhetők legyenek az élelmiszerbotrányok Magyarországon.