Az idén már közel egymilliárd ember éhezik
A magas élelmiszerárak az idén további 40 millió embert taszítottak éhezésbe a világon - közölte kedden az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), amely szerint ezzel globálisan mintegy 963 milliós az éhezők tábora.
Dátum: 2008-12-09 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125695
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:50:03.356410, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A FAO legfrissebb jelentése szerint egyre kevesebben engedhetik meg maguknak a rendes és rendszeres étkezést, különösen Ázsiában és Afrikában. A fel nem töltött élelmiszerkészletek, az árhullámzás és a globális pénzügyi válság tovább rontják a globális élelmiszerellátás biztonságát.
A FAO deklarált céljával ellentétben - 2015-ig a felére akarták csökkenteni az éhezők számát világszerte - a Föld élelmiszerrel rosszul ellátott lakóinak száma egyre nő: míg 1990-92-ben 842 millióan, 2003-2005-ben 848 millióan, tavaly már 923 millióan és az idén már 963 millióan nem jutnak elegendő táplálékhoz világszerte.
A FAO vezérigazgatója ugyanakkor elismerte, hogy a FAO által kitűzött célokat egyre nehezebb elérni, annál is inkább, mert a globális gazdasági válság megcsappantja a nemzetközi segélyeket is.
A FAO tagállamai az idén júniusi világélelmezési konferencián kötelezettséget vállaltak, hogy 2015-re, a mostani élelmiszerválság ellenére, felére csökkentik az éhezők számát a világon. A FAO vezérigazgatója, Jacques Diouf korábban úgy vélte, hogy a jelenlegi tendenciák mellett ezt a célt 2015 helyett csak 2050-re lehet majd teljesíteni.