Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Melanin a kínai fokhagymában?

Glattfelder Béla, magyar néppárti képviselő írásbeli kérdést nyújtott be az Európai Bizottsághoz a melaninnal fertőzött kínai élelmiszerek ügyében.


Dátum: 2008-12-09 17:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125698
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:50:04.398736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elmúlt hónapokban Kínában különböző élelmiszerkészítményekben bukkantak az emberi szervezetre veszélyes mennyiségű melaninra. A mérgező anyag növényvédő szerekből és műtrágyából került bele a növényekbe, illetve onnan az élelmiszerláncba. A takarmánynövényeken keresztül állati termékek is fertőződhettek - fogalmazot írásbeli kérdésében Glattfelder Béla.

A Kínában tucatnyi halálos áldozatot és több ezer gyermek súlyos megbetegedését követelő melanin-botrány után az Európai Unió betiltotta a Kínából származó gyermektápszerek és bizonyos szójából készült termékek importját.

Időközben az ausztrál hatóságok több kínai zöldségtermékben - többek között fokhagymában, zöldborsóban, konzervgombában és paradicsompürében - találtak melanint - emlékeztetett a politikus.

A képviselő írásbeli kérdése arra irányul, hogy tett-e már, és ha igen, milyen lépéseket az Európai Bizottság a Kínából származó élelmiszerek, így különösen a gyümölcs- és zöldségtermékek fokozottabb ellenőrzése érdekében.

Glattfelder Béla emlékeztetett arra, hogy az ázsiai országban nyilvánvalóan hiányoznak az élelmiszerbiztonság feltételei. "Az EU-tól eltérően, nincs ellenőrzés alatt a termelés minden fázisa, teljes folyamata. Az EU előírások jelentős többletköltségeket okoznak ugyan a termelőknek, de biztonságos a fogyasztóknak. A kínai élelmiszerimport a melanin-botrány óta jelentős kockázatot jelent az európai polgárok egészségére. Az Európai Bizottságnak hatékonyabban kellene fellépnie az élelmiszerbiztonság érdekében. Brüsszelnek teljes körű kockázatelemzést kellene végeznie a Kínából származó élelmiszerimport tekintetében" - nyilatkozta a képviselő.

Kapcsolódó elemek