Mit tegyünk a trollok ellen?
Dátum: 2008-12-09 23:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:50:08.251890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ha esetleg valaki még nem vette volna észre, megsúgom, hogy az internet tele van rohadékokkal. Az internethasználók számának növekedésével egyre súlyosabbá válik a probléma" - írja (a magyar fordításnál sokkal keresetlenebb szavakkal) David Wong, a Cracked.com informatikai webmagazin szerkesztője.
Az internetes fórumok és blogok segítségével bárki bármilyen kérdésről nyilvános vitát kezdeményezhet. Már a komoly napilapok online kiadásai is arra biztatják az olvasókat, hogy mondják el a véleményüket. De, mint arról a Metazin is beszámolt, a színvonalra nincs garancia. Sőt, némelyek szerint garantált a színvonaltalanság. Az anonimitás nem kedvez az érdemi párbeszédnek: az online fórumokban mindenki ugyanazt szajkózza, a meddő vita hamar otromba sértegetésbe torkollik, aztán elhal, hogy az egész megint változatlan színvonalon kezdődjön elölről. Az internetes zsargonban trolloknak nevezett felhasználók kifejezetten azzal a céllal szólnak hozzá a vitához, hogy a sértegetéssel magukra irányítsák a figyelmet, és ellehetetlenítsék a párbeszédet.
A probléma egyre súlyosabb. A durvaságok miatt sokan elfordulnak az online vitafórumoktól. A Cracked.com statisztikái szerint az olvasók alig 0,002 százaléka kommentálja az írásokat - és a hozzászólások többsége goromba beszólás.