Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Segítséget ígért Zuschlagnak Lamperth munkatársa


Dátum: 2008-12-10 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:50:10.104954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lejátszottak a bíróságon egy 2007-es felvételt, amelyen az hallható, hogy a csalással vádolt Zuschlag János egy Lusztig Péter nevű férfivel beszél, aki Lamperth Mónika kabinetirodáján is dolgozott. Zuschlag a rendőrség és az ügyészség keménységére panaszkodik, mire Lusztig azt mondta, hogy fel fogja hívni a megyei főkapitányt.

(...)

A rövid, alig több mint másfél perces beszélgetés közben Lusztig nem sokat beszélt, a végén azonban megjegyezte: "Rendben van, holnap beszélni fogok a megyei főkapitánnyal, és szükség esetén javasolni fogom, hogy valaki beszéljen a legfőbb ügyésszel. Jó?"

Lusztig Péter a Lamperth Mónika belügyminiszter (később önkormányzati miniszter) kabinetirodájának munkatársa volt, az azonban nem egyértelmű, hogy a lehallgatott telefonbeszélgetés idején is ott dolgozott-e. Lusztig a rendszerváltás előtt rendőrként, illetve hírszerzőként dolgozott - erről a munkájáról maga beszélt egy 1997 szeptemberi sajtótájékoztatóján -, majd 1994 és 1998 között az MSZP országgyűlési képviselője volt.

Kapcsolódó elemek