Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az erzsébetvárosi csalók barátnői

Különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalással, közokirat-hamisítással és hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség az SZDSZ-es Kardos Pétert, az erzsébetvárosi önkormányzat pénzügyi bizottságának elnökét, s kezdeményezi előzetes letartóztatását.


Dátum: 2008-12-10 10:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125730
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:50:15.386036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az erzsébetvárosi ingatlanbotrány így tovább dagadt: a törvénytelenül eladott bérházak száma nyolcról kilencre, a megalapozott gyanúval érintett kárérték hétszázról nyolcszázmillió forintra, a gyanúsítottak száma nyolcról kilencre nőtt. Sok jel utal arra, hogy messze még a büntetőeljárás vége. Az ügy gyanúsítottjai között egyelőre két politikus található: a gazdasági bizottság elnöke, a szintén SZDSZ-es Gál György és immár Kardos Péter, a pénzügyi főnök.

Az egykori Lenin körúti házmester 1997 és 2000 között a VII. kerületi vagyonkezelő alelnöke, majd vezérigazgatója volt, 1990-től 1998-ig és 2002-től újra önkormányzati képviselő.

Tegnap még csupán feltételeztük, hogy a volt Lenin körúti házmester őrizetbe vétele mögött a Rózsa utca 18/A szám alatti bérház állhat, ám a gyanúsítás alapján ez már biztos. Kardos Péter barátnőjével, Menesdorfer Gabriellával közös céget alapított, majd a még be sem jegyzett cég nevében 2002. május 18-án ajánlatot tett a Rózsa utcai bérház megvásárlására. A birtokunkban lévő dokumentumok szerint a Gál György vezette gazdasági bizottság elfogadta a vételi ajánlatot, előterjesztette a képviselő-testületnek, s a testület június 26-án napirendre is tűzte. Az előterjesztés szerint a Belvárosi Amerikai-Magyar Építő (BAMÉP) Kft. 41 millió 145 ezer forintért vásárolhatta meg a házat.

A zárt testületi ülésen azonban történhetett egy kis baleset. Kiderült, hogy a BAMÉP mögött Kardos Péter áll. A főügyészség Magyar Hírlaphoz eljuttatott közleménye szerint, hogy ne derüljön fény az összeférhetetlenségre, Kardos névleges tulajdonosként és ügyvezetőként a barátnőjét jelölte meg. Az történt, hogy több mint két évvel az említett testületi ülés után az erzsébetvárosi ingatlanügyben elsőként őrizetbe vett, szabadlábon védekező vállalkozó, Nagy György és Kardos Péter - barátnőik neve alatt - megalapította a Rózsakert Ház Kft.-t, amely a 2005. január 27-i testületi döntés értelmében 42,5 millió forintért vásárolhatta meg a Rózsa utcai bérházat. (A bontás miatt ténylegesen csupán 33,259 millió forintot kellett fizetniük érte.) Az ingatlan értéke tehát két és fél év alatt 1,455 millió forinttal emelkedett - ám ez a "tévedésbe ejtett" erzsébetvárosi képviselőknek, valamint az eladás egyszemélyi felelős vezetőjének, a szocialista Hunvald György polgármesternek nem szúrt szemet. A 2005. januári adásvétel után Nagy György élettársa, az Erzsébetvárosi Lakásépítő Kft. titkárnője, Szijjártó Piroska és Kardos Péter SZDSZ-es képviselő barátnője, Menesdorfer Gabriella a tulajdonába kerülő Rózsa utcai házat tovább is adta. Az új "háziúr" a Seychelles-szigeteken bejegyzett O'Donell Enterprises Ltd. lett, amely a hölgyek által alapított céget teljes egészében megvette.

Később, már az idén nyáron egy Panamában bejegyzett cég, a Langton Holdings S. A. vetett szemet a Rózsa utcai házra, amelyet a nagy távolságok ellenére is ugyanaz az ügyvéd képviselt Budapesten. Ám a panamaiaknak is nyomuk veszett, ez év szeptemberétől már Nagy György jegyezte a céget, majd októbertől a Csepeli Csőgyárat tulajdonló Easy Invest Kft. vette meg, nem sokkal az előtt, hogy az ügyészség őrizetbe vette a Hunvald megbízólevelével dolgozó Nagy Györgyöt.

A Rózsa utcai telek (a házat már lebontották) így ismét magyar kézbe került. Az erzsébetvárosi ingatlanügyben a két rács mögé került politikus mellett Kormos Lajos értékbecslő van még előzetesben, a további gyanúsítottak közül hatan - jellemzően az ügyletekben részt vevő strómanok - szabadlábon védekeznek.

Az "igazi" befektető a 42,5 millió forintos vételárra még 95 millió forintot ráígért - s végül adott is az értékes telekért -, igazolandó a tételt, hogy milyen rossz gazda is az állam.

Kapcsolódó elemek