"Tévedtem, és ez hiba"
"Valóban én hirdettem meg a Fidesz szövetségi politikáját, javasoltam a megállapodást a Vállalkozók Pártjával, s bátorítottam a bennünket eláruló elnökük (Császár Antal) képviselőjelöltségét. De senki sem kecsegtetett azzal, hogy a pártelnöki munka csak örömöt, megbecsülést hoz számomra. Időnként a keserű poharat is ki kell inni. Rossz személyi javaslatot tettem. Tévedtem, és ez hiba" - mondja a holnap utcára kerülő Heti Válaszban Orbán Viktor.
Dátum: 2008-12-10 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:50:24.380842, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke az interjúban emellett arról is beszél, hogy szerinte lehetséges egyszerre visszaszerezni a pénzpiacok bizalmát és megőrizni a tizenharmadik havi nyugdíjat. "A hazugság, a kiszámíthatóság nem gazdasági, hanem politikai kérdés" - vélekedik a volt miniszterelnök, aki állítja, évente ötszázmilliárd forintba kerül a Gyurcsány-kormány a magyar adófizetőknek (azáltal, hogy például Csehországnál jóval drágábban jut hitelhez Magyarország).
Orbán szerint, ahogy minden választásnak, úgy a jövő júniusi európai parlamenti voksolásnak is van tétje. "Öt éve, 2004-ben is két hónap múlva megbukott az akkori miniszterelnök. A szociális népszavazást megelőzően azt ismételgették, hogy március 9-e után március 10-e jön, aztán felbomlott a koalíció."
Hogy Orbán szerint létezik-e "cigánybűnözés", illetve hogy miért nem gyűjt aláírást, kezdeményez népszavazást a Fidesz - amikor korábban a gazdasági nehézségek legkisebb jelére így cselekedett -, egyebek mellett ez is kiderül a december 11-i Heti Válaszból.