Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Berettyóújfaluban idén is járt a Mikulás

Borús reggelre ébredtek a bihari térség központjának, Berettyóújfalunak a lakói decemer 5-én.


Dátum: 2008-12-10 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:50:28.518521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A borongós hangulatot azonban feledtette velük az a tény, hogy sokuknak volt szerencséje találkozni a Mikulással és két kísérőjével, a krampusszal.

Az ajándékosztó és segítői a város berettyószentmártoni részén bukkantak fel először, s a nyirkos hideg elől ők is autóbuszra pattantak. Útközben a hatalmas puttonyból szaloncukrot és földimogyorót osztogattak az iskolába és munkahelyre igyekvőknek.

A város központjában a kisebbek üdvrivalgással vették észre, hogy megérkezett az "igazi" Mikulás, aki őket is megajándékozta. A délelőtt során a Mikulás és segítői ellátogattak a Gróf Tisza István Kórház gyermekosztályára, ahol a hétvégére is bennmaradt kis betegeknek csoki mikulást ajándékoztak.

Az örömteli reggelt a Fidelitas helyi csoportja okozta. Köszönet mindezért egy helyi vállalkozónak, aki az édességet vásárolta és a lelkes Fidelitas-tagoknak: Keresztúri Norbertnek, Kiss Márta Enikőnek és Veres Juditnak.

Kapcsolódó elemek