Példaértékű magyar-szlovák együttműködés Tótkomlóson
Olyan időket élünk, amikor szükség van olyan kezdeményezésekre, mint amilyen a jelentős szlovák kisebbséggel rendelkező Tótkomlóson történt - jelentette ki szerdán az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke annak elismeréséül, hogy a településen kétnyelvűekre cserélik az utcanévtáblákat és intézmények címeres tábláit.
Dátum: 2008-12-10 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125774
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:50:29.799023, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar és szlovák nyelvű táblákat bemutató ünnepségen Németh Zsolt hangsúlyozta: példaértékű a kezdeményezés, a kisebbségi kérdés ugyanis nem lehet diplomáciai kérdés, csak emberi jogi.
Állampolgári jogon kell a kisebbségekkel bánni, nem pedig azt figyelve, hogy a másik országban hogyan bánnak a kisebbséggel. Ennek alapját a kölcsönös tisztelet adja, mely a Békés megyei településen tökéletesen megvalósult. Miközben a két ország között feszültségek generálódnak, addig ott nyugalom van, az emberek békésen élnek együtt egymással - mutatott rá Németh Zsolt.
A város fideszes polgármestere, Sztakó József az ünnepségen elmondta: a településen valamivel több mint tizenhárommillió forintból - amelynek nyolcvan százaléka pályázati pénzből származott - jövő tavaszig kétnyelvűre cserélik az utca és az intézmények címertábláit, valamint pótolják a hiányzó házszámtáblákat, és egységesítik a polgármesteri hivatal információs tábláit is. Ezzel segítik az identitás tudat megőrzését, a hatóságok és az egészségügyi szolgáltatók munkáját, illetve a várost nem ismerők tájékozódását - fejtette ki a település első embere.
A kétnyelvű Tótkomlóst hat és fél ezren lakják, a szlovák ősök a VIII. században telepedtek le a Dél-Alföldön. A mezőgazdasági jellegű település vagyona, műveltsége egyre gyarapodott, melynek köszönhetően 1993-óta városi címet visel.