A kormány "szívessége" valójában kötelesség
A 2009-es költségvetésben 130 milliárdot vontak ki az egészségügyből, miközben a kórházak lejárt adósságállománya elérte a 70 milliárd forintot.
Dátum: 2008-12-10 16:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125779
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:50:31.553339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Egészségbiztosítási Alap maradványából 18 milliárd forintot osztanak szét az egészségügyi szakellátásban még ebben az évben - jelentette be Székely Tamás egészségügyi miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Ha a miniszter és a kormány azt akarja elhitetni az emberekkel, hogy ez egy nagy szívesség a részükről, akkor ez nem több, mint egy aljas átverés - reagált az elhangzottakra Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. Ezzel kapcsolatosan arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2009-es költségvetésben 130 milliárdot vontak ki az egészségügyből, miközben a kórházak lejárt adósságállománya elérte a 70 milliárd forintot. Hozzátette azt is, amit a kormány szívességként tüntet fel, az valójában a kötelessége.
Csak ez az utóbbi adat háromszorosa a ma bejelentett összegnek - mutatott rá Szijjártó Péter, aki arra is emlékeztetett, hogy az egészségügyi intézmények eladósodását elsősorban a teljesítményvolumen-korlát bevezetése okozta.
A Fidesz szóvivője végül úgy fogalmazott: a tárcavezető inkább harcolt volna a költségvetési vitában azért, ne vonjanak ki 130 milliárd forintot az ágazatból.