Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvénytelenül bontották le a zsidó negyed műemlék házait?

A Közigazgatási Hivatal vizsgálata alapján törvénysértőek Budapest VII. kerületi önkormányzatának azon rendeletei, amelyek alapján eddig a bontási engedélyeket kiadták Belső-Erzsébetvárosban - közölte Bakó Katalin, a törvényességi vizsgálatot kérő Nagydiófa Egyesület vezetője szerdán az Óvás civil szervezettel közös sajtótájékoztatón Budapesten.


Dátum: 2008-12-10 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125783
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:50:32.996905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bakó Katalin szerint az elsősorban a Nagydiófa utca 8. alatti műemlék épület megmentése érdekében létrejött civil szervezet 2008. július 31-én kért törvényességi vizsgálatot az akkor még hatályos VII. kerületi szabályozási terv (KSZT) ellen. A hivatal az önkormányzat két másik vonatkozó rendeletét is megvizsgálta, és mindhármat törvénysértőnek találta, mivel azokban nem szerepelnek a világörökségi státuszú területre kötelezően előírt védelmi szabályok. A kerület szeptemberben új szabályozási tervet léptetett életbe, erre hivatkozva megtagadta a mulasztásos törvénysértés megszüntetését, noha a folyamatban lévő építési ügyekre továbbra is a régi KSZT érvényes - tette hozzá Bakó.

"Csak a jéghegy csúcsát jelentik a mostani eljárások"

Az Óvás Egyesületet képviselő Hoffmann László ügyvéd hozzátette: az önkormányzat saját rendeleteit is megsértette az építési és bontási engedélyek kiadásakor. "A jelenleg folyó ügyészségi eljárások csak a jéghegy csúcsát érintik" - utalt az erzsébetvárosi ingatlanügyekkel kapcsolatos letartóztatásokra. Az ügyvéd elmondta: az Óvásnak mint közhasznú egyesületnek lehetősége van megfellebbezni a konkrét építési, illetve bontási engedélyeket, és a bíróságtól kérheti azt is, hogy az forduljon az Alkotmánybírósághoz, a döntésig felfüggesztve az engedélyeket.

Molnár Péter, az Óvás munkatársa a "rombolásban" részt vevő cégek felelősségét firtatta, mely szerinte addig is terjedhet, hogy az eredeti állapot visszaállítására kötelezik őket legalább néhány különleges értéket képviselő épület esetében.

Kapcsolódó elemek