Meghiúsult a BKV tarifaemelése
Szavazategyenlőség miatt nem fogadta el a Fővárosi Közgyűlés szerda délutáni rendkívüli ülésén a BKV jövő évi, átlagosan 7,9 százalékos tarifaemelési javaslatát. A vitában az ellenzékiek hangsúlyozták, hogy az infláció kétszeresét meghaladó tarifaemelést elfogadhatatlannak és indokolatlannak tartanák. A szavazásnál a várost vezető MSZP-SZDSZ-koalíciónak nem volt meg az egyfős közgyűlési többsége, mivel Havas Szófia (MSZP) nem jelent meg az ülésen.
Dátum: 2008-12-11 06:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125792
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:50:35.974484, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Steiner Pál MSZP-frakcióvezető elmondta: Burány Sándor, a párt budapesti elnöke e-mail üzenetben szólította fel Havas Szófiát arra, hogy vegyen részt az ülésen. A frakcióvezető nem kívánt véleményt nyilvánítani arról, hogy ezután milyen következményekkel számolhat Havas Szófia. Annyit jegyzett meg, hogy ez a budapesti MSZP-elnökségre tartozik. Havas Szófia nem reagált.
Havas Szófia napirendi javaslatként indítványozta, hogy ismét az egészségügyi bizottság döntsön a kórházigazgatók kinevezéséről. A közgyűlés ezt a jogkört novemberben vonta el az egészségügyi bizottságtól, amely korábban az MSZP és a Fidesz támogatásával három kórház főigazgatói posztjára pályázatot írt ki.
Havas Szófia előzetesen jelezte frakciótársainak, hogy a közgyűlés első napirendi pontjaként kéri a javaslatának megtárgyalását. A testület részben SZDSZ-es szavazatokkal napirendre vette Havas Szófia javaslatát, azonban úgy döntött, hogy azt nem első napirendi pontként tárgyalják.
A meghiúsult BKV-tarifaemelést követően, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az MSZP-SZDSZ-koalíció, illetve a Fidesz-KDNP-MDF ellenzéknek ugyanannyi képviselője van jelen az ülésen, Demszky Gábor szünetet rendelt el. Ezt követően a főpolgármester indítványozta az összes közszolgáltatási díjemelési javaslat elnapolását a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésére. Az MSZP-SZDSZ-képviselők megszavazták az indítványt.