Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hét gyanúsított az SZDSZ-es elnökválasztási ügyben


Dátum: 2008-12-11 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=125806
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:50:40.439092, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hétre emelkedett azoknak az SZDSZ-es politikusoknak a száma, akiket a Budapesti Rendőr-főkapitányság magánokirat-hamisítással gyanúsít a párt tavalyi elnökválasztó küldöttgyűlésén történt csalások miatt - értesült a Magyar Nemzet.

Öt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei küldöttet gyanúsítanak magánokirat-hamisítással. A nyomozás határideje december közepén jár le, ez az időpont azonban meghosszabbítható - tudta meg a napilap a rendőrségtől és az ügyészségtől.

Az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán "álküldöttek", illetve szavazati joggal nem rendelkezők is voksolhattak, amelynek eredményeként az első forduló döntetlenje után másodjára Kóka Jánost választották elnöknek.

Kapcsolódó elemek